2011.
február
12. 06:05

Oregánóval a rákmegelőzésért?

Címkék:
oregánó Előzze meg a rákot - oregánóval! Nemcsak elrágcsálva, de fűszerként is megelőzheti a rák kialakulását az oregánó, legalábbis arizonai kutatók erre a megállapításra jutottak.

Az oregánóból kivont olaj rendkívül gazdag olyan tápanyagokban, amellyel felvehetjük a harcot a baktériumok ellen, erősíti az immunrendszert és ezáltal a rákos sejtek kialakulásának esélyét is jelentős mértékben lecsökkenti. A kutatás kiterjedt arra is, hogy milyen formában kell a fent nevezett növényt fogyasztani, ekkor derült ki, hogy nemcsak a nyers oregánólevél tartalmazza a szükséges anyagokat, hanem a kipréselt olaja is, tehát ha élelmiszerhez adagoljuk, ugyanolyan hatásos, mint frissen vagy szárított fűszerként.

Az Arizonai Egyetem mikrobiológusa, Sadhana Ravishankar egy korábbi vizsgálati eredményt szeretett volna megerősíteni, az oregánót ugyanis már korábban ismerték rendkívül erős antioxidáns és baktériumölő hatásáról. A mostani kutatássorozat célja az volt, hogy megmaradnak-e a legfontosabb vegyületek a feldolgozás során.

A vizsgálatban kiderült, hogy azok a molekulák, amelyek egy hús magas hőmérsékleten történő főzése közben alakulnak ki és felelőssé tehetők a rák kialakulásáért, az oregánóolaj használatakor akár 78%-kal alacsonyabb eséllyel jelentek meg.

"Az ötlet, hogy valamilyen növénnyel hatástalanítsuk az összes baktériumot, rendkívül érdekes volt számomra” - mondta el arizonai újságíróknak a kutató.

A felfedezés azért különösen fontos, mert korábban a baktériumokat és a mikrobákat mindenféle vegyi anyagokkal, vagy durva besugárzással tudták csak kiölni az élelmiszerekből, az oregánóolaj viszont ezeknek természetes alternatívája lehet, és a laboratóriumi kísérletek bebizonyították, hogy működőképes módszer.

 

Természetesen további vizsgálatokra van még szükség ahhoz, hogy pontosan megállapítsák, milyen módon hat az olaj, de a kutatók azt remélik, hogy az áttörés eredményeképp az élelmiszer-biztonság is javul. Amíg ezt kiderítik, addig is érdemes sok oregánót használni a konyhában, nemcsak azért, mert finom az íze, hanem mert kifejezetten erőteljes fegyvernek számít a bélrendszerben előforduló élősködők és gombák ellen is, sőt, a candidától szenvedők életét is határozottan megkönnyíti a rendszeres fogyasztása.

Forrás: Egészségkalauz

Vissza
2010.
november
17. 10:45

7 jótanács a csontok egészségéért - nem csak időseknek

7 jótanács a csontok egészségéért - nem csak időseknek A csontritkulás főként a nőket érintő népegészségügyi probléma, bár a férfibetegek száma is jelentős. A betegség világszerte 200 millió nőt, azaz minden harmadikat érinti, amely szám szakértők szerint a lakosság elöregedése miatt 50 éven belül megduplázódhat. Magyarországon 600.000 nőt, főként 40-45 éves kortól, a változó kor bekövetkeztével, illetve utána veszélyeztet. Táplálkozási szokásaink megváltoztatásával és a rendszeres testmozgással sokat tehetünk csontjaink megfelelő szerkezetének fenntartásáért.
Tovább
2009.
december
11. 13:54

A vörösbor gátolja az öregedést (is)

A vörösbor gátolja az öregedést (is) A minőségi vörösbor jó hatással lehet egyes betegségek megelőzésére, gyógyítására. Az aktuális kutatási eredményeket összegezték az idei Orvosi Bor-szimpoziumon Kőszegen és Szombathelyen, áll a Vas Népe csütörtöki számában.
Tovább
2010.
november
21. 06:27

Csontjainkat is védjük, ha sok gyümölcsöt és zöldséget eszünk

Csontjainkat is védjük, ha sok gyümölcsöt és zöldséget eszünk A gyümölcsökben, zöldségekben gazdag étrend a csontokat is megóvhatja, így az egészséges táplálkozás nem csupán a testsúly, hanem az időskori csonttörések megelőzése szempontjából is üdvös - hangsúlyozzák kanadai tudósok, akik kutatásaikról az American Journal of Clinical Nutrition című táplálkozástudományi szaklap online kiadásában számoltak be.
Tovább
2010.
január
27. 08:23

Dinamikus nagyi akar lenni? Mozgás!

Dinamikus nagyi akar lenni? Mozgás! A rendszeres testmozgás segít időskorban is fenntartani a testi egészséget és a szellemi frissességet - állapította meg több tanulmány.
Tovább
2011.
január
16. 10:23

Egy korsó sör távol tart az orvostól

Egy korsó sör távol tart az orvostól Csökkentheti a cukorbaj, valamint a magas vérnyomás kockázatait, és még a fogyókúrában is segíthet a világos sörök visszafogott fogyasztása spanyol orvosok szerint.
Tovább
2009.
november
15. 14:41

Idősek táplálkozása: több fűszer, sok folyadék

Idősek táplálkozása: több fűszer, sok folyadék Lényeg a tápanyaggazdagság! Az időseknek kevesebb kalóriára, ellenben ugyanolyan sok létfontosságú tápanyagra van szükségük, mint a fiatalabbaknak. Fogyasszon sok gyümölcsöt, zöldséget (különösen hüvelyeseket: babot, borsót, stb.), teljes kiőrlésű gabonaterméket, tejterméket, sovány húst (és hústerméket), halat, tojást, valamint növényi olajat.
Tovább
2010.
január
04. 14:23

Miért van szükségünk probiotikumok szedésére?

Miért van szükségünk probiotikumok szedésére? A téli időszakban gyakori náthás, meghűléses panaszok megelőzése és kezelése kapcsán egyre többet hallhatjuk a probiotikum kifejezést. Sokan mégsem ismerjük pontos jelentését, nem tudjuk mikor, és hogyan alkalmazhatjuk őket egészségünk védelmében. A probiotikumokról dr. Hidvégi Edit gasztroenterológust, a Budai Allergiaközpont orvosát kérdeztük.
Tovább
2010.
március
24. 15:32

Multivitaminok: eltérő a vitaminigényünk

Multivitaminok: eltérő a vitaminigényünk A vitaminok a táplálék útján kis mennyiségben a szervezetbe jutó szerves anyagok, melyek jelenléte nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára fontos élettani folyamatok fenntartásához. Egyes esetekben, különösen a téli időszakban azonban nem jutunk elegendő vitaminforráshoz, ilyenkor multivitamin készítmények fogyasztásával pótolhatjuk a hiányt.
Tovább
2009.
augusztus
24. 00:13

Oliva és hal az infarktus ellen

Oliva és hal az infarktus ellen A mediterrán országokban, de Észak-Európában is jellemzően kevesebben kapnak szívinfarktust, szívbetegséget, mint nálunk. Szakemberek szerint a kedvező statisztika azt mutatja, hogy kevésbé stresszes életmódot folytatnak, és egészségesebben étkeznek: az olivaolaj, valamint a tengeri halolaj segít megelőzni a betegségeket.
Tovább
2010.
február
11. 19:39

Télen magasabb a vérnyomás

Télen magasabb a vérnyomás A hideg időjárás hatására idősebbeknél hirtelen vérnyomásemelkedés tapasztalható - derül ki egy francia kutatásból, mely 65 év felettieknél vizsgálta az időjárás és vérnyomás közötti összefüggést.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART