2010.
január
21. 12:35

Öregedéssel javul az agy?

Címkék:
agy Hogyan lehet hasznosítani a lényegtelennek tűnő adatokat? Az öregek tudják. Ez a képesség fejlődik ki ugyanis az idősödő agyban az évek múlásával.

Jó az öreg a háznál – mondogatták eleink, és most már erre tudományos bizonyíték is van. A Science Daily weblapján napvilágot látott kutatási eredmények szerint ugyanis az „öregedő” agy különleges képességgel rendelkezik. Olyasmivel, amivel a fiatal, friss elme nem tud előrukkolni: tudniillik a haszontalannak tűnő információ hasznosításával.

Korábbi felmérések kimutatták, hogy az idősek agya nehezebben különbözteti meg a lényeges információt a lényegtelentől egy adott adathalmazon belül. A Rotman Kutatóintézetben végzett kutatások szerint az idősek ugyanakkor képesek a lényegtelen tényeket egyéb információkkal összekötni, és ezáltal jól hasznosítani azokat.

Mint Karen Campbell, a felmérést vezető egyik szakember szavaiból kiderül, ezt úgy derítették ki, hogy fiatalokkal és korosabbakkal ugyanazokat a memóriafeladatokat oldatták meg. Első körben képeket kellett memorizálniuk az alanyoknak, és arra kérték őket, hogy ne foglalkozzanak a hozzájuk tartozó szöveggel. Ebben a feladatban jobban teljesítettek a fiatalok. Amikor viszont némi szünet után a résztvevőknek mégis fel kellett idézniük a képekhez tartozó szavakat is, az idősebbek nagyobb sikerrel tették ezt.

Ennek a képességnek, véli Dr. Lynn Hasher vezető szakértő, a mindennapi döntéshozatalban nagy szerepe lehet. Éppen ezért lehetséges, hogy az idősebbek bölcsebb döntéseket hoznak hétköznapjaikban. Igaz, nem csupán idősödő agyuk teszi erre képessé őket – a rendelkezésükre álló és összeköthető információ mennyisége is nagyobb valamivel, mint fiatal társaiknak.

Forrás: Nyelv és tudomány

Vissza
2010.
január
09. 14:32

Miért tiszteletet parancsoló az idősek szava?

 Miért tiszteletet parancsoló az idősek szava? Francia kutatók szerint az idősek szava evolúciós és valószínűleg genetikai okok miatt kelt tiszteletet a fiatalabbakban.
Tovább
2009.
november
03. 19:12

Páfrányfenyő az elbutulás ellen?

Páfrányfenyő az elbutulás ellen? A páfrányfenyő (ginkgo biloba) fokozza az agy vér- és oxigénellátását, javítja a szellemi teljesítőképességet, alkalmas időskori memóriaproblémák kezelésére és roboráló szerként is alkalmazható.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART