2011.
január
11. 13:03

Öregeket és sérülteket segítenek a japán robotok

robotláb Japán majdnem teljes területén tiltott a robotok ilyen jellegű felhasználása. A kivétel: Tsubuka. Nem véletlen, hogy itt található, többek között, a robotokkal foglalkozó Cyberdyne székhelye is. A Japán törvények azért tiltják az életfunkciókat segítő robotok alkalmazását, mert egyelőre nincs elég kutatás, ami bizonyítaná, hogy a robotok ártalmatlanok (abból a szempontból nézve, hogy nem okoznak balesetet).

A Cyberdyne-nál a vezetőmérnökök ennek ellenére hisznek abban, hogy a nem túl távoli jövőben az emberek és a robotok együtt élnek majd, éppen ezért egy olyan kutatóközpontot is létrehoztak, amelynek feladata a robotika biztonságának a fejlesztése, tanulmányozása.

A cég a CES-re több érdekességet is hozott, közülük a robotruha néven futó prototípussal ismerkedtünk meg közelebbről, amely egy robot járókeret. A szerkezetet azért fejlesztették ki, hogy segítsen azoknak az idős, vagy balesetben sérült embereknek, akik maguktól nem tudnának járni. 2009 óta létezik, Tsubukában már 160 prototípus üzemel, amelyet rászorulók használnak – a szerkezeteket bérelni lehet, havi 2000 dolláros áron.

A robot egy derékra erősíthető részből és egy vagy két lábból áll, attól függően, hogy mennyire van szükség (bármennyire is morbidnak hangzik ez). A legérdekesebb a vezérlése, amely az agyunk segítségével történik: az érzékelőket a térdre kell felerősíteni, és a robot tudni fogja, hogy mikor mit szeretnénk csinálni. Ha emelnénk a lábunkat, akkor magától megindul a szerkezet, és csinálja azt, ami az izmokkal nem megy. A robotláb okos: ha oldalra tolnánk ki az egyik lábat, mivel arra nem tudna mozogni, nem csinál semmit.

Ha a robotok valaha nagy szerepet kapnak a társadalom segítésében, akkor az szinte teljesen biztos, hogy Japánban történik meg mindez először: a Japán társadalom rohamosan öregszik, nem véletlen, hogy a hasonló fejlesztések mindig az ázsiai szigetországból érkeznek.

Forrás: Geeks

Vissza
2010.
november
20. 10:29

A baktérium, ami legyőzte a gyógyszereket

A baktérium, ami legyőzte a gyógyszereket Egyre nagyobb számban fertőz Európában a gyógyszereknek ellenálló Clostridium difficile baktérium, ám nagy az eltérés abban, ahogy a nemzeti egészségügyi hatóságok nyomon követik az eseteket. Európában akár 400 ezer ember is megfertőződhet.
Tovább
2010.
december
09. 06:26

Aláírás a betegágy szélén

Aláírás a betegágy szélén Orvosi beavatkozás, kórházi kezelés előtt ma már megszokott, hogy a kezelőorvos néhány papírral keresi fel betegét. Miről döntünk, mit is írunk alá ilyenkor?
Tovább
2009.
december
30. 13:21

Bevásárlórobot idős japánoknak

Bevásárlórobot idős japánoknak Egy japán cég bevásárlórobotot tesztel egy szupermarketben. A szerkezet segít vinni a kosarat, fejben tartja a bevásárlólistát, és egészséges termékeket is javasol.
Tovább
2010.
december
17. 05:33

Chipkártyák segíthetik a nyugdíjasokat

Chipkártyák segíthetik a nyugdíjasokat A St. Pölten-i Főiskola IT-biztonságkutatási Intézetének kutatói szerint a chipkártyák rendkívüli módon javíthatják a nyugdíjasok életkörülményeit, mert nem csak a háztartási tevékenységeket egyszerűsíthetik le, hanem adott esetben vészhelyzeti segélyhívó rendszerként is működhetnek.
Tovább
2010.
december
28. 09:15

Gyógyszer, ami tetszik a betegeknek

Gyógyszer, ami tetszik a betegeknek A mai klinikai gyógyszervizsgálatokban gyakran használnak placebót, mely ránézésre megkülönbözhetetlen a hatásos tablettától, de hatóanyagot nem tartalmaz. Ennek ellenére a látszólagos kezelés is lehet hatásos - olvasható ausztrál kutatók erről írott tanulmányában, melyet a The Lancet közölt.
Tovább
2010.
május
16. 17:08

Hátgerinc-görbület és a csigolyatörések

Hátgerinc-görbület és a csigolyatörések A hátgerinc görbülete az időseknél halálozást jelenthet. A háti gerinc görbületének fokozódása gyakori az idősebb nők körében, és előre jelezheti az illető korábban bekövetkező halálát, akár van csontritkulásuk, akár nincs, fedezték fel az UCLA kutatói.
Tovább
2011.
január
06. 08:25

Nyomkövetőt kapnak a belga idősek?

Nyomkövetőt kapnak a belga idősek? Elektronikus csipek használatát tervezi a belga rendőrség, hogy könnyebben megtalálják az eltévedt idős embereket.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART