2013.
augusztus
21. 18:00

Országossá bővül az időseket segítő mintaprogram

Címkék:
EMMI Szeptembertől országossá bővül az eredetileg a fővárosban útjára bocsátott, időseket segítő mintaprogram, amelynek célja, hogy az idős emberek az önálló életvitelüket otthonukban a lehető leghosszabb ideig fenn tudják tartani - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) idősügyi miniszteri biztosa.

A tárca szándékai szerint a program a 80 év felettiek életkorából és egészségi állapotából fakadó problémákra, kiemelten a magány enyhítésére nyújt megoldást 30 községben és városban - közölte Jeneiné Rubovszky Csilla.

Emlékeztetett arra, hogy a projekt 2013 januárjában indult el Budapest V. kerületében, ugyanis az érintett korcsoport lakosságon belüli aránya ott kétszerese az országos átlagnak.

A kezdeményezéshez április 9-én Szombathely és Kisvárda, május 16-án pedig Jászfényszaru önkormányzata is csatlakozott.

Az eddigi tapasztalatok alapján döntött úgy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, hogy kiterjesztik a programot. Erre a célra 3700 közfoglalkoztatási státust biztosít költségvetésének terhére a tárca. A közfoglalkoztatottak a már meglévő helyi szociális ellátórendszerrel együttműködve, annak irányításával segítik az idősgondozást.

Az önkormányzatok együttműködnek a helyi középiskolákkal, és lehetőséget adnak tanulóiknak, hogy a köznevelési törvény által előírt 50 órás közösségi szolgálatot az idősgondozás területén teljesíthessék.

A folyamatot segítendő a Budapesti Munkaügyi Központ hatósági megállapodást ír alá a Segítő Kezek az Aktív Évekért Nonprofit Kft.-vel, illetve a projekt kiegészül a Belügyminisztérium két, már meglévő kezdeményezésével, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács áldozatvédelmi és a tanyasi térségeket támogató programjával - közölte az Emmi idősügyi miniszteri biztosa.

Forrás: MTI
 

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART