2011.
február
10. 09:35

Összeomlik az állami nyugdíjrendszer?

Címkék:
pénz a kézben Az állami nyugdíjrendszer nem fenntartható, és ezen a mostani nyugdíjreform sem javított érdemben – derül ki az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzéséből.

Mint ismeretes, végül 97 ezren szerződtek ki az állami nyugdíjrendszerből. Azonban a „kiszerződések” nem most kezdődtek el. Hova vezet ez az állapot? Min változtatott a nyugdíjtörvény? Milyen jövő elé néz az állami nyugdíjrendszer? De ami a legfontosabb, mi, magyar állampolgárok mire számíthatunk nyugdíjas éveinkben?

Bizalmatlanság és jólét

Az IDEA szerint két körből kerültek ki azok, akik végül a magán-nyugdíjpénztárakat választották. Az egyik az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságában kételkedők csoportja, a másik pedig a magasabb jövedelműek rétege.

„Ők azok, akik bíznak abban, hogy nyugdíjas korukra lesz harminc-ötven millió forint a pénztári megtakarítási számlájukon. Ebből a pénzből minden egymillió forint után – a még nem létező versengő járadékpiacon – hatezer forint nyugdíjat kaphatnak majd havonta” – írja az elemzés az öngondoskodásban bízókról.

A kiszerződők közül sokan nem hisznek abban, hogy a járulékfizetéseikkel közel arányos időskori nyugdíjat kapnak. Ezért vállalják, hogy inkább kifizetik akár huszonnégy százaléknyi nyugdíjjárulékot is adóként a költségvetésbe, és lemondanak a jövőbeli tb-nyugdíjszolgáltatásról.

A látens „kiszerződők”

A kutatások szerint 500-750 ezerre tehető a feketén foglalkoztatottak száma a munkaerőpiacon. Pontos számot nehéz lenne mondani, hogy hányan vannak azok az ún. szürkén foglalkoztatottak, akik fizetésének csak egy része van bejelentve. Ők tulajdonképpen azok, akik már korábban kikerültek a nyugdíjrendszerből. Az állam ugyanis nem részesül járulékként az eltitkolt jövedelmükből.

„Az adóelkerülés azért is súlyos probléma, mert automatikusan jövedelemátcsoportosítást eredményez a társadalom adófizető és adót nem – vagy nem „teherviselési képességének” megfelelően – fizető tagjai között. Az eredmény így jelentős jóléti veszteség és az adómorál további romlása” – írja az IDEA elemzése.

Az IDEA szerint azzal sem lett igazságosabb az elosztás, hogy most választhattunk a rendszerek között: a magasabb társadalmi státuszúak inkább kiszerződtek, az alacsonyabb jövedelműek pedig inkább visszaléptek.

Alapnyugdíj lesz?

Az IDEA nem tartja kizártnak, hogy a bejelentett állandó magyarországi lakcímmel rendelkezőknek a jövőben alapnyugdíj jár majd egy bizonyos életkor után.

„A minimum azonban csak csekély összegű lehet, ha az állam nem, vagy alig egészíti ki a befizetett járulékot adóforintokkal. Azaz: az alapnyugdíj csak abban segítene, hogy senkit se „hagyjunk hátra”. Több forrás a rendszerben ettől nem lesz, ahhoz be kellene vonni az eltitkolt jövedelmeket is” – írja az elemzés.

Rossz kilátások

„Előbb-utóbb mindenki számára evidens lesz, hogy a 65-70-75 éves kor feletti, „dologtalannak” képzelt évei alatt nem az lesz a legnagyobb dilemmája, hogy a Balatonra vagy az Adriára menjen-e nyaralni, mint volt az a 80-as és 90-es évek német friss nyugdíjasainak, mivel csekély nyugdíját a munkaerőpiacról kell majd kiegészítenie” – írja az elemzés.

Az IDEA szerint az elmúlt húsz év intézkedései ellenére az állami nyugdíjrendszer a fenntarthatatlanság felé tart. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy az emberek kénytelenek lesznek életük végéig dolgozni, hogy el tudják tartani magukat öregkorukban is.
 

Forrás: HírExtra

Vissza
2010.
január
16. 07:34

Mire teszünk félre?

 Mire teszünk félre? A GfK Hungária felmérése szerint a lakosság 17 százaléka tervez az idén megtakarítást. A legtöbben a nehezebb időszakokra, a gyerekek támogatására és a nyugdíjas évekre spórolnak.
Tovább
2011.
február
07. 17:15

A munkaképes korúak mindössze fele dolgozik

A  munkaképes korúak mindössze fele dolgozik Magyarország a hárommillió nem foglalkoztatott országa. A magas adók, a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága, a növekvő szociális feszültségek mind-mind visszavezethetők arra, hogy az aktív korosztályokban csak minden második embernek van munkája.
Tovább
2011.
február
07. 14:32

A fiatalok nem bízzák az államra

A fiatalok nem bízzák az államra Egyre jelentősebb szerepet játszik a tudatos pénzügyi gazdálkodás, valamint az öngondoskodás a fiatal generáció tagjainak körében. A fiatalokat ma már nem csak az utazás, autók vagy a lakás megvásárlása érdekli, a válság hatására hajlamosabbak a nyugdíjas évekre is gondolni. A fiatalok és a többi generáció megtakarítási szokásai, valamint céljai között ugyan jelentős eltérések vannak, a nyugdíj és az időskori anyagi biztonság, valamint az öngondoskodás azonban minden korosztálynál kulcsszerepet játszik, amikor a pénzügyi kultúra kerül szóba.
Tovább
2010.
szeptember
27. 10:11

A gazdagok is félnek a nyugdíjtól

A gazdagok is félnek a nyugdíjtól Egy friss felmérés szerint a gazdag angolok 60 százaléka a bizonytalanságok miatt tovább kíván dolgozni, és csak akkor akar elmenni nyugdíjba, ha az már nem halogatható tovább. A Barclays Wealth felmérése alapján megállapítható, hogy a gazdagok nagyon pesszimistán ítélik meg a helyzetüket, pedig ez a valóságban koránt sincs így.
Tovább
2010.
szeptember
08. 09:03

A jövő nyugdíjasainak több pénzforrásról kell gondoskodniuk

A jövő nyugdíjasainak több pénzforrásról kell gondoskodniuk A nyugdíjalapok eszközállománya várhatóan 36 ezer milliárd euróval bővül a világon tíz év alatt. Az Allianz Demographic Pulse felmérése szerint a Föld lakosságának öregedése és az államadósságok emelkedése miatt a nyugdíjaknak erősebb tőkefedezetre kell támaszkodniuk.
Tovább
2010.
december
15. 12:30

Az állami nyugdíjrendszer stabil és fizetőképes marad

Az állami nyugdíjrendszer stabil és fizetőképes marad Megmarad az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is, így aki akarja, ebbe belépve kiegészítheti majd az államtól érkező járandóságát - szögezte le Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes emellett hangsúlyozta: az állami nyugdíjrendszer stabil és fizetőképes marad.
Tovább
2011.
január
07. 11:46

EU-vélemény: emelni kell a nyugdíjkorhatárt

EU-vélemény: emelni kell a nyugdíjkorhatárt A magyar nyugdíjpolitika nem kerül be az EU ajánlások közé. Az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa szerint tavalyi képe alapján Magyarország "nem tartozik az instabil EU-tagállamok közé", de ezt természetesen el lehet rontani.
Tovább
2010.
március
17. 14:05

Már több a nyugdíjas az EU-ban, mint a pályakezdő

Már több a nyugdíjas az EU-ban, mint a pályakezdő Az idén először lesznek többen az Európai Unióban a nyugdíjasok, mint az újonnan munkát vállaló fiatalok - áll az Allianz biztosító elemzésében. Az Allianz adatai szerint a 60-64 évesek száma az idén 200 ezerrel haladja meg a pályakezdőkét, a különbség 2030-ban már meghaladhatja a 8 milliót.
Tovább
2010.
március
10. 10:13

Megoldás a nyugdíjválságra?

Megoldás a nyugdíjválságra? A magyar nyugdíjrendszert állandó módosítgatásai ellenére változatlanul a felosztó-kirovó elv vezérli (a mai nyugdíjak 97,1 százaléka, a leendők legalább háromnegyede az első pillért terheli). Az elv egyszerű, s arra a 120 évvel ezelőtti születése idején helytálló feltételezésre épül, hogy ha sok aktív dolgozó fizet viszonylag kevés nyugdíjjárulékot, akkor abból kevés nyugdíjas viszonylag sok járadékot kaphat.
Tovább
2010.
szeptember
05. 12:11

Mindhalálig munka: brutális változások a nyugdíjrendszerben

Mindhalálig munka: brutális változások  a nyugdíjrendszerben Egyre magasabb nyugdíjkorhatár mellett is egyre több nyugdíjast kell eltartaniuk Európa dolgozóinak, és a jövőben csak rosszabb lesz a helyzet. A következő évtized igazolhatja a korábbi borús előrejelzéseket.
Tovább
2010.
december
03. 10:42

Nem lesz elég a nyugdíj

Nem lesz elég a nyugdíj Az elmúlt három évben tovább nőtt azoknak az aránya, akik nem bíznak az állami nyugdíjban: a magyarok több mint 80 százaléka nem számít arra, hogy majdani nyugdíja elegendő lesz a létfenntartáshoz. Ezzel párhuzamosan csökkent azoknak az aránya, akik szerint egyedül az állam felelőssége, hogy gondoskodjon a nyugdíjasokról.
Tovább
2009.
november
12. 11:05

Nyugdíjas nyomor - megélni napi 1000 forintból

Nyugdíjas nyomor - megélni napi 1000 forintból Szeptember végén 260 227 darab 30 ezer forint alatti tételt tartott nyilván az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - vagyis ennyi nyugdíjas kénytelen megélni napi ezer forintból - derül ki a penzcentrum.hu összeállításából.
Tovább
2011.
január
13. 16:54

Orbán odavág a munkanélkülieknek és a nyugdíjasoknak

Orbán odavág a munkanélkülieknek és a nyugdíjasoknak Vége a munkanélküliek nagylelkű és hosszan tartó juttatásainak, mondta Orbán Viktor a létminimum alatti támogatásokról. Az álláskeresési támogatások idei tervezett összege nagyjából a negyede annak a pénznek, amelyről a kormány az szja átalakításával lemondott. A miniszterelnök nyilatkozata ellentmond a gazdasági miniszterének is.
Tovább
2010.
december
22. 08:57

Orbán Viktor a nyugdíjrendszerről: "még nem értünk a végére"

Orbán Viktor a nyugdíjrendszerről: "még nem értünk a végére" A miniszterelnök szerint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gazdaságpolitikai elképzeléseket érintően "két különböző malomban őröl". Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában emellett arról is beszélt, hogy az évtized végénél hamarabb nem tűnik realitásnak az euróövezethez való csatlakozásunk. A kabinet munkájával elégedett a kormányfő.
Tovább
2010.
november
29. 18:52

Orbán: biztonságba helyeztük a nyugdíjakat

Orbán: biztonságba helyeztük a nyugdíjakat A miniszterelnök szerint nyugdíjmentő intézkedéseikkel rövid és hosszú távon is biztonságba helyezték minden magyar ember nyugdíját.
Tovább
2010.
december
17. 05:52

Századvég: Jelentős kockázat a nyugdíjpénzek felélése

Századvég: Jelentős kockázat a nyugdíjpénzek felélése Jövőre a korábban vártnál nagyobb, 3,3 százalékos GDP-növekedésre és 2011 végére 6,25 százalékos alapkamatra számít a Századvég. A gazdaságkutató szerint középtávon jelentős kockázat lehet, hogy átmeneti bevételekből, illetve a magán-nyugdíjpénztári vagyonból finanszíroz a kormány egyenlegrontó intézkedéseket.
Tovább
2009.
december
12. 15:39

Tegyen félre öregkorára!

Tegyen félre öregkorára! A magánnyugdíjpénztárak és önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai körüli cívódásban kikerült a figyelem középpontjából az öngondoskodás negyedik pillére. Pedig a nyugdíj-előtakarékossági számla számtalan adó- és járulékedvezménnyel kecsegtet, ráadásul a számlatulajdonosok maguk dönthetnek a befektetett pénzük sorsa felől.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART