2012.
február
03. 08:48

Reggel leállt a Malév

Címkék:
várakozás a repülőtéren A Malév igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem szálltak fel Malév repülőgépek" - fogalmaz a közlemény.

A közlemény idézi Limburger Lóránt vezérigazgatót, aki úgy fogalmazott, hogy "bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottunk, és aminek elkerüléséért mindent megtettünk". A megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. Ismert az is, hogy a tulajdonos a legjobb szándéka ellenére az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további forrást biztosítani a működéshez.

Közleményében a Malév elnézést kér valamennyi utasától

A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.
A budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren hét órakor jelentették be, hogy a Malév járatait törölték, annak ellenére, hogy a Malév üzemszerű működésének leállítását 06:00-tól rendelte el az igazgatóság - értesült az MTI egy utastól pénteken.
A repülőgépére váró utas elmondta: hét óráig azt a tájékoztatást kapták a várakozó emberek, hogy késnek a légitársaság járatai.
Az MTI egy repülőtéren tartózkodó másik utastól megtudta: az utasok sorszámot kapnak, majd a pultnál tájékoztatják őket arról, hogy át tudják-e irányítani egy másik járatra valamint igazolást kapnak arról, hogy érvényes jegyük van.
Közleményében a Malév azt ígérte, hogy más járatokra történő átfoglalással, vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával a jegyek tulajdonosainak segítséget nyújt célállomásra való eljutásához.

A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra, továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek 2012. február 29-nél nem későbbi időpontra.

Forrás: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART