2013.
június
03. 10:48

Rekordárvíz jöhet a Dunán

Címkék:
áradás A 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során - mondta el Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató. Jelenleg mintegy négyszáz ember dolgozik a gátakon. Ha kell, ez a szám jelentősen emelkedhet, mert "a szükséges erők és eszközök rendelkezésre állnak". Számos helyen már dolgoznak a gátak megerősítésén, magasításán - fűzte hozzá.

"Nyilvánvaló, hogy az árterületeket el fogja önteni a víz" - mondta kérdésre válaszolva Bakondi György, aki hozzátette: az ott élőknek távozniuk kell házukból, és egészen biztos az is, hogy a parti sportlétesítményeket sem tudják megvédeni a víztől. A szakemberek azzal számolnak, hogy a tetőzéskor minden szakaszon eléri vagy meghaladja majd a vízállás a harmadfokú készültség szintjét.

Akárcsak 2002-ben, a Mosoni-Dunán Hédervár, Mecsér és Dunaszentpál, az Öreg-Dunán Ásványráró, Szőgye és Gönyű térségében lehet a legkritikusabb a helyzet. A térségben 170 szolnoki vízügyi szakember is tevékenykedik majd, szükség esetén a honvédség ezer, továbbá a rendőrség és a polgári védelem háromszor ennyi embere is részt tud venni a védekezésben.

A Szigetköznél pénteken, szombaton tetőzhet a folyó. Az ár az alsó-ausztriai Kienstocknál kedden tetőzik, ezután tudnak majd pontosabb hazai előrejelzést adni.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART