2012.
március
29. 16:43

Résznyugdíjat vezetnek be Lengyelországban

Címkék:
lengyel zászló Megváltozott a lengyel nyugdíjtörvény-módosítás kormányzati koncepciója. Ennek értelmében a nyugdíjkorhatár megemelése mellett bevezetik az 50 százalékos résznyugdíj igénybevételének lehetőségét és a gyermeket nevelő szülők társadalombiztosításának állami támogatását is.

Donald Tusk miniszterelnök és Waldemar Pawlak miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter közös csütörtöki sajtótájékoztatón mutatta be a Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) által kidolgozott kompromisszumos megoldást.

A februárban bejelentett kormánytervezet alapelve nem módosult: 2013-tól szakaszosan 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára. Jelenleg a lengyel nők 60 évesen, a férfiak 65 évesen vonulnak nyugdíjba. Emellett a PSL által javasolt kedvezmények részleges bevezetését is vállalta a kormány. A módosítás szerint a 62 éves nők, és a 65 éves férfiak jogosultak lennének a résznyugdíjra, amennyiben megfelelő ideig dolgoztak: az 50 százalékos résznyugdíj igénybevételére a nőket 35 év, a férfiakat 40 év munkavégzés jogosítaná fel.

A juttatást a nyugdíjszámlán összegyűjtött összegből és nem állami költségvetésből finanszíroznák, ami a nyugdíjkorhatár elérése után igénybe vehető teljes nyugdíj esetében alacsonyabb kifizetésekkel járna. A miniszterelnök bejelentése szerint a gyermekes családokat is támogatja a jogszabály, mert bevezeti a nyugdíjjárulék állami finanszírozását a gyermekgondozási szabadság idején. A tervezet szerint az állam a vállalkozásokat vezető, illetve magányos anyákon kívül a gyermeknevelést vállaló apákat is támogatná. Az ellenzéki pártok többsége valószínűleg támogatni fogja a törvénymódosítás ellen tüntető Szolidaritás szakszervezet népszavazási indítványát, amelyről pénteken dönt a parlament.
 

Forrás: MTI

Vissza
2012.
február
15. 01:34

A lengyel miniszterelnök bejelentette a nyugdíjkorhatár növelését

A lengyel miniszterelnök bejelentette a nyugdíjkorhatár növelését Donald Tusk lengyel miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormánya 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára, és a jogszabály tervezetét 30 napos társadalmi konzultációra bocsátja, mielőtt beterjeszti a parlamentben.
Tovább
2010.
december
12. 19:47

A lengyelek megállapodtak az EU-val nyugdíjügyben

A lengyelek megállapodtak az EU-val nyugdíjügyben A lengyel pénzügyminisztérium hét végi közleménye szerint sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal abban, hogy figyelembe veszik a nyugdíjreform költségét az államháztartási hiány kiszámításakor.
Tovább
2011.
március
30. 08:50

Lengyelország az európaktummal összhangban változtatja meg nyugdíjrendszerét

Lengyelország az európaktummal összhangban változtatja meg nyugdíjrendszerét Elfogadta a parlament alsóháza múlt pénteken az erősen vitatott lengyel nyugdíjreformot, ezzel pedig Magyarország és Bulgária után Lengyelország is a magánnyugdíj-pénztári rendszerből kívánja az állami nyugdíjkasszát kisegíteni. A reformot egyaránt kritizálják a dolgozói szakszervezetek és az üzleti körök is, a lengyel kormány azonban cáfolja, hogy a magyarországihoz hasonló helyzetről lenne szó, és a változások a lengyel kormány szerint lehetővé teszik az euró bevezetését. A lengyel intézkedések a már felhalmozott vagyont nem érintik.
Tovább
2011.
március
25. 22:17

Lengyelország is államosítja a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket

Lengyelország is államosítja a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket Elfogadta a lengyel alsóház (Diéta) azt a nyugdíjreformot, amely a magán-nyugdíjpénztári befizetések egy részét az államkasszába irányítja. A kormány az intézkedéstől az államadósság csökkenését várja.
Tovább
2011.
november
18. 19:51

Lengyelországban is emelnék a nyugdíkorhatárt

Lengyelországban is emelnék a nyugdíkorhatárt Több adókedvezmény megszüntetését vagy korlátozását, a mezőgazdasági termelők biztosítási rendszerének megváltoztatását és a nyugdíjkorhatár emelését tartalmazza az új lengyel kormány programja - ez derült ki a pénteken kinevezett Donald Tusk miniszterelnök parlamenti expozéjából.
Tovább
2010.
december
31. 18:00

Lengyelországban is visszartatják a magánnyugdíj egy részét

Lengyelországban is visszartatják a magánnyugdíj egy részét Lengyelország is azt tervezi, hogy csökkenti az állami nyugdíjkasszából történő átutalások mértékét a magán- nyugdíjpénztáraknak – jelentette be tegnap Donald Tusk, lengyel miniszterelnök.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART