2011.
november
19. 09:03

"Senki nem marad nyugdíjellátás nélkül”

Címkék:
Molnár László A nyugdíjrendszer átalakítása miatt az átmeneti időszakban senki nem marad ellátás nélkül – mondta a Közigazgatás Rádiójában Molnár László, Budapest Főváros Kormányhivatala Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságának igazgatója. Hozzátette: a megváltozott jogszabályok és a folyamatban lévő változtatásoknak köszönhetően idén 80 százalékkal nagyobb volt az ügyélforgalmunk, mint tavaly.

Molnár László, aki 1973 óta dolgozik a hivatalban, az átalakításokkal kapcsolatban elmondta, 2011 január elsejétől minden megyében visszamegyésítésre álltak vissza, amelynek során a megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságok beintegrálódtak a kormányhivatalba. A szakmai irányítást továbbra is az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság látja el, ugyanakkor a kormányhivatalok az igazgatóságok működéséért, működési feltételeinek biztosításáért felelnek.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság igazgatási szerveként csak a nyugdíjak folyósítását országos hatáskörrel végző Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, valamint a nemzetközi nyugdíjmegállapítást is - szintén országos hatáskörrel – végző Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai Igazgatóság maradt meg.

Célszerű időben megkérni a nyugdíjazáshoz szükséges adatokat

Hallgatói kérdésre válaszolva Molnár László elmondta, aki nyugdíjba készül, az ellátást a lakóhely szerinti illetékes Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnál igényelheti. A szakember azt javasolja, jobb minél előbb igényelnünk a nyugdíjazáshoz szükséges adatokat, mert nyugdíjrendszerünk lehetővé teszi a szolgálati idő elismerését, s ennek többek között az az előnye, hogy elősegíti a nyugdíj-megállapítás gyorsaságát. Az eljárást ismertetve hozzátette: „a benyújtott igényt követően összegyűjtünk minden szükséges adatot arról, hogy az illető milyen biztosítási jogviszonyokban dolgozott, munkahelyeit, a katonaságot, illetve a felsőfokú oktatásban eltöltött időt.”

Az igazgatóság feladatait végzőkről hangsúlyozta: „Büszke vagyok a kollégáimra, felkészültségükre, emberségükre hiszen mi az ügyfelekért vagyunk, ezért fontosak számunkra az emberek, akik velünk személyesen szeretnének találkozni” – mondta a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság munkatársai minősítéseként Molnár László. Hozzátette: a változások miatt a tavalyihoz képest idén 80 százalékkal növekedett az ügyfélforgalmuk, 40 százalékkal pedig a nyugdíjigények száma emelkedett.

A jelenlegi helyzetről szólva a szakember elmondta, ma mintegy hárommillió nyugdíj, nyugdíjszerű ellátás van országosan. Hozzátette: megkülönböztetjük az öregségi nyugdíjasokat, ezen belül van az előrehozott nyugdíjasokat, hiszen az 1951-es születésig bezárólag 62 év az öregségi nyugdíjkorhatár, ezután az 1952-es évjáratnak 62,5 év, ami így fél évente növekszik egészen a 65. életévig. Ezen kívül van korkedvezményes nyugdíj, amelyet azok kaphatnak, akik az egészségre káros munkakörben dolgoztak, illetőleg egy külön kategóriába tartozik a rokkantsági nyugdíj. A másik nagy kör a hozzátartozói nyugellátás, amelybe az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás és szülői nyugdíj tartozik. Egészen másról van szó a korengedményes nyugdíj esetén, amely egy megállapodás a munkáltató és a munkavállaló között, hogy utóbbi előbb elmehet nyugdíjba, a munkáltató pedig egy összegben befizeti a dolgozó előrehozott nyugdíjra jogosító életkoráig terjedő időre járó nyugdíjat, de ez a rendszer már csak idén, december 31-ig él.

Az átalakulás idején is lesz ellátás

A jövőképpel kapcsolatosan Molnár László igazgató is kíváncsian várja az országgyűlés döntését, amely előtt jelenleg a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetésére és átalakítására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása van. „Az előterjesztés szerint a korhatárt betöltöttek részére fogunk öregségi nyugdíjat megállapítani, a korhatár előttiek számára ez átalakul korhatárt előtti ellátássá. Ők addig kapják a korhatár előtti ellátást, amíg el nem érik az öregségi nyugdíjra vonatkozó korhatárt. A szolgálati nyugdíj pedig szolgálati járandósággá alakul át.” Kiemelte: az átmeneti időszakban senki nem marad ellátás nélkül.

Az interjú további lényeges kérdésekre ad választ a nyugdíjakkal kapcsolatban, mely meghallgatható a www.orientpress.hu weblapon keresztül.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART