2012.
június
27. 10:34

Sok településen megszűnhet a háziorvosi ellátás

Címkék:
vérnyomásmérés Sok településen megszűnne a háziorvosi ellátás, ha a kormány az egészségügyre is kiterjeszti a közszférában dolgozó 62 évnél idősebbek nyugdíjaztatását - mondta az InfoRádiónak Komáromi Zoltán országos háziorvosi szakfelügyelő. A Magyar Kórházszövetség elnöke korábban azt mondta: az egészségügy működésképtelenségét eredményezné a döntés.

Ezerötszáz-kétezer háziorvos hiányozhat, ha az egészségügyre is kiterjeszti a kormány a közszférában dolgozó 62 évnél idősebbek nyugdíjaztatását. Ez ellátási nehézségekhez vezet a 6800 háziorvossal működő rendszerben - véli Komáromi Zoltán országos háziorvosi szakfelügyelő. Kiemelte: sok kistérségben, településen szűnne meg az ellátás, mert nincs utánpótlás.

Jelenleg is folynak az egyeztetések, de formális kérdésekről - közölte a szakfelügyelő. Kifejtette: szó volt arról, hogy az államtitkárság kiad egy feladatátvállalási szerződésmintát, és javasolja az önkormányzatoknak, hogy az alapján kössék meg a vállalkozó háziorvosokkal a szerződést, ez még egyeztetés alatt áll.

Korábban a Magyar Kórházszövetség elnöke azt mondta: az egészségügy működésképtelenségét eredményezné, ha az ágazatot érintené a 62 évnél idősebb orvosok kötelező nyugdíjaztatása.

Rácz Jenő kiemelte: jelenleg mintegy 30 ezer orvosból csaknem 4 ezer dolgozik 65 éves kora felett is, többen közülük 70 évnél is idősebbek. Ha 62 éves kornál húzzák meg a határt, akkor mintegy 5 ezer orvost veszítenének el "egyik pillanatról a másikra". Emellett évente mintegy ezer orvos távozik az országból, a szakmából, így ezzel az intézkedéssel körülbelül 6 ezer orvost vennének ki a rendszerből - tette hozzá.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a tárgyalásokon azt szeretné elérni, hogy ne érintse az ágazatot a kötelező nyugdíjaztatást. Múlt héten azt mondta: "nem megvalósítható", hogy minden, 62 évnél idősebb egészségügyi dolgozót kötelezően nyugdíjba küldjenek.

Forrás: Pénzcentrum

Vissza
2012.
június
26. 07:16

62 év feletti orvosok nélkül nincs egészségügy

62 év feletti orvosok nélkül nincs egészségügy Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az egészségügy működésképtelenségét okozná, ha az ágazatot érintené a 62 évnél idősebb orvosok kötelező nyugdíjaztatása.
Tovább
2012.
június
20. 10:08

Az egészségügyet nem érintheti a kötelező nyugdíjaztatás

Az egészségügyet nem érintheti a kötelező nyugdíjaztatás Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint "nem megvalósítható", hogy minden, 62 évnél idősebb egészségügyi dolgozót kötelezően nyugdíjba küldjenek, ezért kiáll annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatot ne érintse a kötelező nyugdíjaztatás.
Tovább
2012.
június
18. 09:25

Kinek kell nyugdíjba mennie a közszférából?

Kinek kell nyugdíjba mennie a közszférából? Giró-Szász András közlése szerint további tárgyalásokon dől el, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz érvényes a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART