2012.
június
12. 09:05

Sürgősen emelni kellene a nyugdíjkorhatárt

Címkék:
OECD A születéskor várható élettartam növekedése miatt "sürgető szükség" van arra, hogy a kormányok fokozatosan emeljék a nyugdíjkorhatárt, és a rendszer fenntarthatósága érdekében szélesítsék az öngondoskodás körét - olvasható a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) jelentésében.

A Nyugdíjkilátások című, Londonban bemutatott tanulmány szerint "éppen most, a megnövekedett gazdasági bizonytalanság idején az ilyen reformok képesek lennének hozzájárulni a válság leküzdéséhez azáltal, hogy előrevinnék az állami költségvetés konszolidációját és megindítanák a növekedést".

Az OECD jelentése szerint a fejlett nemzetgazdaságokban a következő 50 évben a születéskor várható élettartam előreláthatólag évente 1,7 hónappal, vagyis hétévente egy évvel fog nőni. A tanulmány készítői rámutatnak arra is, hogy az OECD 34 tagállamából 28-ban már döntöttek a nyugdíjkorhatár emeléséről vagy kilátásba helyezték azt.

A nyugdíjba vonulás idejének kitolása azonban nem mindig tart lépést a várható élettartam emelkedésével - hívják fel a figyelmet a jelentésben. "A kormányoknak ebből adódóan fontolóra kell venniük, hogy a nyugdíjkorhatárt hivatalosan is a várható élettartamhoz kössék, mint ahogy azt már teszik Olaszországban és Dániában is. Ezenkívül az öngondoskodás erőteljesebb támogatására van szükség" - olvasható az OECD honlapján.

"Az idős embereket nem kellene abban megakadályozni, hogy a hagyományos nyugdíjkorhatáron túl is dolgozhassanak. Így gyerekeink és unokáink is arányos nyugdíjat kaphatnának a munkával eltöltött évek után" - hangsúlyozta Angel Gurria, az OECD főtitkára a jelentés londoni bemutatóján.

Erre tart a világ

A nyugdíjkorhatár felemelését fontolgatja a kínai vezetés, amit a várható élettartam növekedése, az elöregedő társadalom indokol. Jelenleg a kínai férfiak többnyire 60, a nők 50-55 éves korukban vonulnak nyugdíjba Kínában. Szakértők szerint a nyugdíjkorhatárt az évtized közepéig nőknek és férfiaknak egyaránt 65 évre kellene kitolni. Lengyelországban a rendvédelmi szervekre vonatkozó nyugdíjtörvényt módosították a napokban.

Forrás. MTI/Privátbankár

Vissza
2010.
december
12. 10:06

Emelik a nyugdíjkorhatárt Bulgáriában

Emelik a nyugdíjkorhatárt Bulgáriában A bolgár parlament szombaton elfogadta azt a reformtörvényt, amellyel megakadályoznák az erősen eladósodott állami nyugdíjrendszer működésképtelenné válását. Ezt részben a nyugdíjkorhatár és a szolgálati idő megemelésével kívánják elérni.
Tovább
2012.
május
21. 18:14

Emelik a nyugdíjkorhatárt Szlovákiában

Emelik a nyugdíjkorhatárt Szlovákiában Emelkedne a nyugdíjkorhatár Szlovákiában és a nyugdíjak összegének kiszámítása során az eddiginél szolidárisabb módszert alkalmaznának 2016 után - jelentette Jozef Burian, a munka-, szociális és családügyi tárca államtitkárának közlésére hivatkozva a SITA szlovák hírügynökség hétfőn.
Tovább
2011.
szeptember
30. 21:55

Emelik a nyugdíjkorhatárt Ukrajnában

Emelik a nyugdíjkorhatárt Ukrajnában Ukrajnában szombaton lép hatályba az új nyugdíjtörvény, amely egyéb változtatások mellett öt évvel növeli a nők nyugdíjkorhatárát.
Tovább
2011.
december
29. 09:37

Emelkedik a nyugdíjkorhatár Németországban

Emelkedik a nyugdíjkorhatár Németországban Németországban januártól 65 évről fokozatosan 67 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, miközben a társadalmi szervezetek szerint egyben az öregkori elszegényedés veszélye is növekedik.
Tovább
2011.
február
01. 07:27

Emelkedő nyugdíjkorhatár Európában

Emelkedő nyugdíjkorhatár Európában Újabb európai országok próbálják meg későbbre tolni a munkavállalók nyugállományba vonulását. A demográfiai folyamatok megkövetelik, hogy egyre tovább dolgozzunk. Európában ma már több a nyugdíjas, mint a pályakezdő fiatal.
Tovább
2012.
február
09. 17:06

Emelné a nyugdíjkorhatárokat az Európai Bizottság

Emelné a nyugdíjkorhatárokat az Európai Bizottság Az EB célul tűzte ki az uniós tagállamokban érvényes nyugdíjkorhatárok további emelését – tudta meg a Bild című német bulvárlap.
Tovább
2010.
november
12. 16:30

Emelnék a nyugdíjkorhatárt az USA-ban

Emelnék a nyugdíjkorhatárt az USA-ban Az Egyesült Államokban 69 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt, ez a lépés része azon négyezer milliárd dolláros megszorító csomagnak, amelyben tíz százalékos leépítés is szerepel, adja hírül a Wall Street Journal cikke alapján az Origo.
Tovább
2012.
január
19. 10:27

Emelni kell a nyugdíjkorhatárt Oroszországban

Emelni kell a nyugdíjkorhatárt Oroszországban Oroszországnak intézkedéseket kell végrehajtania a munkaképes lakosság számának növelése érdekében, többek között emelnie kell a nyugdíjkorhatárt – jelentette be Philippe Le Houérou, a Világbank európai és közép-ázsiai régióért felelős alelnöke.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART