2011.
május
10. 20:00

Svéd modell megszorításokkal - Ez jön az MSZP szerint

Címkék:
korózs közeli A konvergenciaprogram alapján soha nem látott mennyiségű pénzt vonnak ki a nyugdíjrendszerből, amely így az kényszerpályára kerül - vélik szocialisták. Korózs Lajos keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2012-ben 93 milliárd, 2013-ban 129 milliárd forinttal kevesebb jut a nyugdíjakra a konvergenciaprogram miatt.

Az ellenzéki képviselő szerint a kormányzat csak "csöpögteti" a rendszer átalakításával kapcsolatos elképzeléseket. Korózs Lajos úgy látja, hogy keverni akarják a nyugdíjszféra átalakításánál a felosztó-kirovó rendszert az úgynevezett svéd-modellel és a várható megszorításokkal.

A rendszer átalakításával kapcsolatban kiszivárgott hírekkel összefüggésben a politikus hangsúlyozta, hogy tisztességes nyugdíjakat nem lehet kizárólag a befolyó járulékokból fizetni, mert ehhez az a tétel kevés. Azt is kritizálta, hogy az új elképzelések megvalósítása előtt semmilyen hatástanulmányt nem készítet a kormányzat.

Korózs Lajos intő példaként hívta fel a figyelmet arra, hogy az elfogadott új alaptörvényben nem szerepel a társadalombiztosítás szó, és ez szerinte azt jeleneti, hogy az államnak nem kötelessége a társadalombiztosítást működtetni.

Forrás: hvg.hu

Vissza
2011.
március
02. 08:51

125 ezer nyugdíjkérelmet utasítottak el 2010-ben

125 ezer nyugdíjkérelmet utasítottak el 2010-ben A tavalyi évben összesen 556.637 igénybejelentés érkezett a nyugdíjigazgatóságokhoz, 6,2 százalékkal több az előző évinél, és ugyanakkor 14,1 százalékkal több, összesen 124.495 elutasító határozatot hoztak - írja a Pénzcentrum.hu internetes az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság (ONYF) 2010-es mutatóit ismertetve.
Tovább
2009.
december
15. 17:06

2050-ig kihúzhatjuk a jelenlegi nyugdíjrendszerrel

2050-ig kihúzhatjuk a jelenlegi nyugdíjrendszerrel A döntéshozókra hárul a feladat, hogy a kormány által létrehozott Nyugdíj és Időskori Kerekasztal (NYIKA) most elkészült elemzése alapján a felrajzolt öt alternatívából melyiket választja - áll az MTI-hez kedden eljuttatott jelentésben.
Tovább
2010.
augusztus
12. 10:31

A Fidesz sem kerülheti el a nyugdíjreformot

A Fidesz sem kerülheti el a nyugdíjreformot A nyugdíjrendszerünk bajait nem lehet kizárólag a rendszer keretein belül orvosolni. A terebélyesedő demográfiai és foglalkoztatási nehézségek kívülről érkező problémák, ezeket a mindenkori nyugdíjrendszernek automatikusan kellene kezelnie. A mai szisztéma csak átmenetileg tartható fenn, hosszabb távon a külső hatásokra már nem tud jól reagálni, így az újabb kiigazítások elkerülhetetlenek lesznek.
Tovább
2011.
március
30. 11:57

A nyugdíjpénztári pénzek nélkül elszállna a hiány?

A nyugdíjpénztári pénzek nélkül elszállna a hiány? A GKI Gazdaságkutató Zrt. rontott előrejelzésein: 2,5 százalékos gazdasági növekedést és 4,2 százalékos inflációt várnak 2011-ben. Ez utóbbi akár 6,5 százalék is lehetne a nyugdíjpénztári vagyonátadás nélkül.
Tovább
2010.
november
01. 15:41

A nyugdíjterv rövid távon jó, hosszú távon viszont fenntarthatatlan

A nyugdíjterv rövid távon jó, hosszú távon viszont fenntarthatatlan A magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer esetleges "teljes körű államosítása" rövid távon jelentősen javíthatja Magyarország költségvetési és államadósság-mutatóit, hosszabb távon azonban - csakúgy, mint a nyugat-európai állami nyugdíjrendszerek - a demográfiai folyamatok miatt jó eséllyel fenntarthatatlannak bizonyulna - áll londoni feltörekvő piaci elemzők hétfői helyzetértékelésében.
Tovább
2010.
január
19. 07:27

Nyugdíj - amit a svéd modellről tudni érdemes

Nyugdíj - amit a svéd modellről tudni érdemes Székesfehérvár - Eleddig azért telefonált sok, a nyugdíjkorhatárhoz - ezen belül az előrehozott öregségi nyugdíj igénybe vételéhez szükséges korhoz - közeledő olvasónk, hogy megtudakolja: mikor mehet legkorábban nyugdíjba. Most azt kérdezik: Mit jelent a svéd modell?
Tovább
2010.
november
22. 20:06

Nyugdíj: kőkemény kritikát kapott a kormány

Nyugdíj: kőkemény kritikát kapott a kormány A magyar kormány nyugdíjpénztár-intézkedéseiről közöl bíráló cikket hétfői kiadásában a Financial Times. Nem értik, miért nincs nagyobb tiltakozás az "elkobzás" ellen
Tovább
2010.
október
15. 19:50

Nyugdíjas kor... felkészültünk rá?

Nyugdíjas kor... felkészültünk rá? Ahogy telnek az évek egyre csábítóbbnak tűnnek a nyugdíjas évek nyugodt ritmusú pillanatai? A reggeli újság fotelben olvasgatása az időjárás jelentés alatt? Jól hangzik – ám nem biztos, hogy valóban ennyire élvezné dédelgetett álmát, a nyugállományt.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART