2012.
december
02. 11:01

Szabadegyetem az idősek áldozattá válása ellen

Címkék:
Miskolci Egyetem Miskolc: A bűncselekmények száma stagnál, az erőszakos cselekmények száma viszont az emberölést leszámítva növekedik. Az elvetemült bűnözők a „legkisebb ellenállás” elvén eljárva gyakran az időseket támadják meg. Az áldozattá válásuk csökkentését szolgálja a Bűnmegelőzési Szabadegyetem, ahol fontos tudnivalókat, praktikus tanácsokat kapnak – nem csak az idősek.

A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja ad otthont a Bűnmegelőzési Szabadegyetemnek. Hoppa Sándor őrnagy, a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályának a munkatársa a legutóbbi előadási napon az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzéséről értekezve elmondta: a 60 év feletti korosztály a veszélyeztetettek közé tartozik áldozattá válás szempontjából. Ezen belül a vagyon elleni jogsértések vezetik a listát (tavaly az idősek ellen elkövetett bűncselekmények 75 százaléka vagyon elleni volt). A bűncselekmények mögött meghúzódó szubjektív okok: óvatosság hiánya, függő viszony, kiszolgáltatottság, gondatlanság, a szükséges vagyonvédelem elmulasztása, figyelmetlenség, hosszabb ideje tartó konfliktushelyzet, védekezésre képtelen állapot.

Objektív okok: a környezet közömbös, a terület elhanyagoltsága, kivilágítatlansága, vagyonvédelmi eszközök elavultsága. Mi az oka, hogy az idős korosztály tagjai a bűnelkövetők célpontjai? Az egészségi állapotuk hanyatlik, fizikai és mentális teljesítményük romlik, a magányosság, elszigeteltség, az információ hiány kiszolgáltatottságot jelent.

A szocializáltságuk eltérő, más korban alakultak ki szokásaik, a többséghez képest eltérően reagálnak, például az óvatosság hiánya, hiszékenység, a készpénzüket otthon tartják, a technikai ismereteik hiányossága. Sok a kisnyugdíjas, akinek nincs pénze modern zárakra, riasztókra, ugyanakkor lehet bűnvonzó érték a lakásban. Ezek együttesen teszik vonzó célponttá a bűnözők körében az időseket.

Számtalan hasznos tanácsot sorolt fel Hoppa Sándor, amelyek közül sok egyetlen forintba sem kerül, csupán egy kis figyelem szükséges hozzá, például ne nyisson ajtót, kaput idegennek, ismeretlen személynek. Ne bízzon meg ismeretlenben, még akkor sem, ha kedvesnek és jó modorúnak tűnik. Alkalmi munkát ne végeztessen idegenekkel (például favágás, hóseprés, kerti munkák).

Ne hagyja nyitva a kapuját, házát, lakásának ajtaját, még akkor sem, ha az udvarban vagy a kertben tartózkodik, mert bárki észrevétlenül bemehet. Ne hagyja a kapujának, házának, lakásának kulcsát a lábtörlő, virágcserép és egyéb helyeken! Ha elmegy otthonról vigye magával… Vannak olyan ötletek, amelyek viszonylag olcsón megoldhatóak: ajtaját lássa el biztonsági zárral, valamint szereltessen fel biztonsági láncot is. A ház kapujára szereltessen Harapós kutya feliratú táblát, még akkor is, ha nincs kutya, mert elriaszthatja az alkalmi bűnelkövetőket. A passzív védelem mellett lehetőség van az aktívra is: hatásos lehet könnygáz spray, hangriasztó, engedéllyel tartott gáz, vagy riasztó fegyver is.

A jogos védelmi helyzetről Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnökének elfoglaltsága miatt Dudás Péter alezredes, a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályának a vezetője tartott előadást. Emlékeztetett rá, hogy a jogalkotó felismerte: bizonyos élethelyzetben az állam nem képes azonnal elhárítani a veszélyt, ezért a Büntető törvénykönyvet módosítva (ami 2013. július 1-el lép életbe) bővítette a polgárok jogos önvédelemhez való jogát. Különösen azokban az esetekben amikor a megtámadott személy vélelmezheti, hogy akár az élete is veszélyben lehet.

– Nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Nem büntethető, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl. A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől – sorolta a legfontosabb törvényi változásokat Dudás Péter. Azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az önbíráskodás továbbra is tiltott lesz, vagyis a tolvajt nem lehet hátba lőni, vagy az is büntetésre számíthat, aki kiprovokálja a támadást, például addig hergeli a szomszédot amíg annál elszakad a cérna… Az állampolgárok jogos védelmi köre első sorban a személy ellen, lakásban, vagy lakáshoz tartozott bekerített helyen elkövetett támadás esetében nő.

A puding próbája az evés, tehát nézzünk egy konkrét példát: éjjel, vagy fegyverrel a kezében behatol a lakásba egy betörő. A tulajdonos leüti és amibe belehal a betörő. A módosított BTK életbe lépését követően ebben az esetben a jogi megítélés ugyan az lesz, mintha a jogtalan behatoló a védekező életére tört volna. Ilyen esetekben a védekezés az élet kioltását is eredményezheti. A jogos védelmet gyakorló tulajdonos nem büntethető (tehát kivették az arányosság elvét az önvédelemből).

– Hasznos dolgokról beszélnek, jó sokat jegyzetelek, majd a nyugdíjas klubban elmesélem a hallottakat. Tovább adom a legfontosabb tudnivalókat, tanácsokat – vélekedett a szabadegyetemről Endre Andrásné (67) miskolci nyugdíjas, aki húsz éve özvegy, egyedül él a lakásában. Eddig szerencsére nem vált áldozattá és nem is szeretne. A tanácsokat igyekszik megfogadni, például mióta a képzésre jár hevederzárat szereltetett a bejárati ajtajára.

– Már 65 éves vagyok. A korom miatt egyértelműen szükségem van rá. Váltakozóak az előadások. Van amelyik nehezen követhető, van amelyik meg kimondottan érdekes. Összességében hasznosítható az anyag. Szemléletében más lesz az ember hozzáállása, mert határozottan tudja mit tehet meg. A megelőzés szempontjából hasznos a figyelmeztetés, ami előfordulhat – vélekedett a szabadegyetemről Tasi László, akinek szavaival élve komoly problémája még nem volt, s remélhetően nem is lesz.

Forrás: minap.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART