2010.
január
10. 09:34

Szijjártó: a Fidesz megvédi a nyugdíjasokat

szíjjártó A Fidesz meg fogja védeni a nyugdíjasokat, és olyan gazdaságpolitikát folytat majd, amely megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi az állami nyugdíjalapot - jelentette ki Szijjártó Péter szombati sajtótájékoztatóján.

A Fidesz elnöki kabinetjének vezetője elmondta: a Gyurcsány-kormány tönkretette a nyugdíjasokat, olyan döntéseket hozott, amelyekkel háborút indított ellenük. Az elmúlt években ugyanis folyamatosan csökken a nyugdíjak reálértéke, az úgynevezett nyugdíjas-infláció pedig jóval magasabb, mint az átlagos - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: az MSZP és az SZDSZ elvette a 13. havi nyugdíjat, ráadásul a fűtéstámogatás megszüntetése is főleg a nyugdíjasokat sújtja.

Sőt, a szocialisták gyakorlatilag kísérletet tettek a nyugdíjak ellopására is, amikor megpróbálták privatizálni a nyugdíjpénztárakat - folytatta az ellenzéki politikus. Ez szerencsére átmenetileg kudarcot vallott - a köztársasági elnök közbelépésével - de a Fidesz később sem hagyja, hogy magánkézbe kerüljön ez a terület - tette hozzá Szijjártó Péter.

Forrás: Fidesz

Vissza
2009.
december
15. 17:06

2050-ig kihúzhatjuk a jelenlegi nyugdíjrendszerrel

2050-ig kihúzhatjuk a jelenlegi nyugdíjrendszerrel A döntéshozókra hárul a feladat, hogy a kormány által létrehozott Nyugdíj és Időskori Kerekasztal (NYIKA) most elkészült elemzése alapján a felrajzolt öt alternatívából melyiket választja - áll az MTI-hez kedden eljuttatott jelentésben.
Tovább
2009.
december
31. 09:42

Az MSZP nyugdíjasokra alapoz

Az MSZP nyugdíjasokra alapoz Az MSZP számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasok közössége - mondta Mesterházy Attila, a párt alelnöke, miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Schmuck Andorral, a Tisztelet Társasága elnökével.
Tovább
2010.
január
05. 18:50

Fidesz: az idősek a fő vesztesek

Fidesz: az idősek a fő vesztesek A Fidesz szerint az idős emberek az egyik legnagyobb vesztesei a Gyurcsány-Bajnai-korszaknak. Iván László, a párt nyugdíjas tagozatának elnöke azután adott ki közleményt, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság keddi tájékoztatóján közölték: a 4,1 százalékos nyugdíjemelés mintegy 2 millió 657 ezer embert érint, és az átlagos emelés 3.452 forintot jelent.
Tovább
2009.
december
31. 09:17

Jó lesz-e a nyugdíjasoknak?

Jó lesz-e a nyugdíjasoknak? Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerint jövőre javul a nyugdíjasok helyzete. A Fidesz szerint aki ilyet állít, annak vagy fogalma sincs az idősek helyzetéről, vagy hazudik.
Tovább
2010.
január
05. 16:28

Mennyivel kapnak idén több pénzt a nyugdíjasok?

Január 1-től 4,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak, valamint idén pótolják a tavaly kimaradt korrekciós nyugdíjemelést, ami 2, illetve 4 százalékot jelent az érintetteknek - mondta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART