2012.
december
21. 17:10

Színház: Príma környék

Címkék:
Príma környék Ismét húsbavágó témák Spiró György új drámájában. A Príma környék az öregedés és a halál, a szolidaritás témáját boncolgatja sok-sok humorral, ám kíméletlenül.

Mit kezdjünk az öregekkel, az öregedéssel, a halállal és a kiszolgáltatottakkal? Mindez szinte tabukérdés a mai kor társadalmában. Mindannyian tudjuk, hogy a saját életünk végén sincsen happy end, mégis inkább félrenézünk, nem beszélünk róla, hátha mi leszünk a kivételek, akik mégiscsak örökre fiatalok maradhatnak. A vallások háttérbe szorulásával az európai ember óhatatlanul is magára maradt a legszorongatóbb kérdésekkel, és megnyugtató válasz, hogy méltósággal viselhessük el az elkerülhetetlent, nemigen született. Ehhez járul még hozzá a társadalmi szolidaritás hiánya is, saját önzésünk, félelmeink sokszor képtelenné tesznek minket arra, hogy segítsük a gyengébbeket. A Príma környék szereplőivel is ez történik, és ugyan vannak köztük (elsősorban a női szereplők), akik érzik, hogy valamit nem jól csinálnak, mindig találnak önmaguk számára mentséget, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket.

A történet egy vidéki idősotthonban játszódik. Rokonok jönnek látogatóba, illetve megjelenik egy otthonba bevonulni akaró anya és a lánya. Mint Beckettnél, a szereplők itt is szinte végig várnak, jelen esetben Jolikára, az otthon vezetőjére, aki majdnem a darab legvégén jelenik csak meg. Amíg ő megérkezik, a többiek egymással beszélgetnek, és Sunyi bá, a darab talán legbravúrosabb karaktere, a helyi gondnok mesél nekik a benti életről. Szép lassan bontakozik ki a színfalak mögött zajló borzalom, először sok humorral, aztán egyre szorongatóbban. A klasszikus hármas egység szabályai szerint felépült darab remekül strukturált: míg az első felében inkább a humor dominál, nevetünk a szereplők kicsinyes előítéletein, kegyetlenségein (és sajátjainkon), addig a második részben egyre inkább az arcunkra fagy a mosoly. Szorongásunk akkor ér a tetőpontra, amikor begurítják a tolókocsis, magatehetetlen öregeket a színpadra. A rendezés nagyszerű megoldása, hogy az időseket kitolják a színpad szélére, szinte a szánkba nyomják, az orrunk alá dörgölik, hogy amin eddig nevettünk, az a realitás. Ezt tesszük velük, még akkor is, ha mindenkinek megvan a jogos vagy álérve arra, hogy miért.

A darab műfaja komédia, de mint ahogy Csehovnál sem, itt sincs szó felhőtlen nevetésről, a történet vége borzalomba fordul. Az igazság azonban nem derül ki, mindenkinek érdeke, hogy minden maradjon szőnyeg alá seperve, nemcsak az otthon fenntartóinak, akiknél egyébként nyíltabban szinte beszélni sem lehetne, hanem a rokonoknak is. Hiszen ki akarna egy magatehetetlen roncsot az otthonában ápolni, vagy egy apát, aki egész életében nem törődött a gyerekével? Egyedül a lány, akinek az anyja önként akar bevonulni, szeretné őt otthon tartani, de ő is csak önféltésből. Fél a magánytól és attól, hogy talán ideje lenne harminc évesen felnőni, saját lábra állni.

A fő történet mentén kibontakozó melléktörténetek, a látogatók mikrotragédiái is nagyon találóak, ismerősek. Egy középosztálybeli család, ahol minden energia arra megy el, hogy az anyagi jólétet meg tudják teremteni saját maguk és a gyerekeik számára (akik talán egy napon ugyanúgy otthonba dugják majd őket). Egy szingli lány és az anyja, akik szabadulnának is egymástól, de nem tudják abbahagyni az egész életükön át játszott se veled, se nélküled játékukat. Egy alkoholista nő, akit az apja gyerekkorában magára hagyott, aztán később rászorult a segítségére. A nő nagy nehezen eljön ugyan meglátogatni az idősotthonba dugott apát, de megfutamodik, mielőtt találkozna vele.

A Príma környék tipikusan olyan darab, ahol a színpadra vitel nem tűr meg túl sok rendezői magamutogatást. Itt minden a színészek megfelelő instruálásán múlik. Marton László nem is akar kitűnni, hivalkodni oda nem illő rendezői ötletekkel, azt állítja színpadra, nagyon pontosan, amit a megírt darab megkövetel. Hegedűs D. Géza nagyszerűen alakítja Sunyi bá szerepét. Ő a mindenkori hatalom kíméletlen, lelkiismeretlen kiszolgálója, az örök csinovnyik, aki egy kis pénzért mindenre kapható. Börcsök Enikő alkoholista nője telitalálat, ott van minden íze, szaga annak a tipikus nyolcadik kerületi figurának, akit az utcáról mindannyian ismerünk. Igó Éva anyája is nagyon hiteles, Csőre Gábor és Járó Zsuzsa is jól játsszák a középosztálybeli házaspárt. Talán Pető Kata mint lány egy kicsit túljátszott, jól ábrázolja a férfias, magányos szinglit, de a karakterjegyek egy kicsit túldominálják a mélységet, a figura tragédiája kevésbé érzékelhető. Khell Csörsz díszlete a rendezői koncepcióhoz méltón alázatos és visszafogott, a háttérben lévő nádas és annak megvilágítása ad valami különös elemeltséget az előadásnak.

Forrás: prae.hu, Hidas Judit

A cikket és az előadás képeit itt láthatja!

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART