2009.
december
09. 10:16

Szlovákia is öregszik

Címkék:
pozsoní Öt éven belül kiegyenlítődik a fiatalok és az idősek aránya a szakértők szerint - a folyamatot csak a születések számának növekedése lassítaná. Az átlagéletkor az utóbbi 15 évben két évvel nőtt, száz fiatalra már most is nyolcvan idős jut.

"Közeledünk ahhoz, hogy az öregek többen lesznek, mint a lakosságot alkotó gyerekek, fiatalok" - jelentette ki Boris Vaňa, a demográfiai kutatóközpont vezetője a kedvezőtlen tendenciával kapcsolatban.

A szakértők érdekes módon nem tartják negatív hírnek a jelenséget, az elöregedés ugyanis egész Európát érinti, valamint egyfajta indikátorként is szolgálhat - jelzi a lakosság életszínvonalának növekedését. A jelenségnek egyedül akkor lehetne gátat vetni, ha átgondolt politikával támogatnák a gyerekvállalást.

Az átlagéletkor jelenleg a szlovák férfiaknál 36,6, a nőknél pedig 38,9 év.

Forrás: kitekinto.hu
 

Vissza
2009.
november
11. 08:26

Átrendeződik a korfa a genetikusok szerint

Átrendeződik a korfa a genetikusok szerint Noha egyes genetikusok számításai szerint az emberek 130-140 esztendeig élhetnek, ezt az eltúlzott véleményt a gyakorló orvosok a tényleges adatok alapján kétségbevonják. Ahol a születési és halálozási adatok vezetése megbizható, ott 110 éves kornál idősebb emberek a legjobb életkörülmények esetén is ritkán fordulnak elő.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART