2013.
szeptember
26. 15:02

Tizenhárom önkormányzat kapott Idősbarát díjat

Címkék:
Idősbarát Önkormányzati Díj Tizenhárom önkormányzat kapott idén Idősbarát díjat az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) csütörtökön a Parlamentben. A díjazottak között volt hat kerületi önkormányzat és több kisebb település is.

Idősbarát önkormányzati díjat vehetett át Soltész Miklóstól, a tárca szociális és családügyi államtitkárától és Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkártól Csikóstüttős, Szederkény és Vadna község valamint Vác önkormányzata.

Megosztott Idősbarát önkormányzati díjat kapott Budapest VIII. és XI. kerülete, továbbá Budapest IX. és X. kerülete.

Idősbarát önkormányzati különdíjban részesült Alsózsolca, Veszprém, Zalaegerszeg valamint az I. és II. kerületi önkormányzat; utóbbiak azért, hogy közös programot valósítsanak meg.

Idén tizedik alkalommal adták át az Idősbarát önkormányzat díjakat, melyekkel az idősekért végzett munkát és az életminőségüket javító intézkedéseket díjazza az Emmi.

A tárca tájékoztatása szerint az önkormányzatok idősek klubjának létrehozásával, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosításával, a 60 év feletti korosztály igényeinek megismerésére rendszeres szükségletfelmérés elvégzésével, közösségi - esetenként több generációt összefogó – programokkal, személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokkal támogatták a nyugdíjas generációt.

Pályázataikkal azt tűzték ki célul, hogy "az idősek érezzék, hasznos tagjai a közösségnek". Szolgáltatásaikat, programjaikat úgy szervezik, hogy az idősek „a képességeiket, készségeiket idő előtt ne veszítsék el és a megszerzett tudásukat, tapasztalatukat a fiatalabb generációk is hasznosítani tudják - írták a rendezvényről kiadott sajtóanyagban.

Az idős emberek egészségmegőrzéséért, ellátásuk, életminőségük javításáért, kimagasló érdekvédelmi, közösségszervező munkájukért és aktív szabadidős tevékenységük szervezésért "Idősekért Díjban" részesültek önkéntesek, civil vezetők, politikusok és szakemberek is.

Soltész Miklós a rendezvényen egyebek mellett arról beszélt, szüleink, nagyszüleink korosztályainak segítése és a nemzedékek közötti együttműködés erősítése az aktív generációk egyik legfontosabb feladata. A kormány ezért a folyamatos nyugdíjemeléssel, valamint a rezsicsökkentéssel megőrizte és 2012-től emelte a nyugdíjak vásárlóértékét, idén 4 százalékkal.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART