2013.
március
06. 23:12

Több ezer magyar nyugdíjbeadvány Strasbourgban

Répássy Róbert Tavaly 26 elmarasztalást kapott Magyarország Strasbourgban az emberi jogok európai bíróságától, ebből kilenc esetben a bírósági ügyek elhúzódása miatt, több mint ötven esetben pedig peren kívül, még az ítélet előtt sikerült megegyezni az érintettekkel – mondta el Répássy Róbert, a KIM igazságügyért felelős államtitkára a Ma reggelben.

A legtöbb elmarasztalást még mindig a lassú eljárások miatt kapjuk, ezek azonban nagyrészt 6-10 éves ügyelhúzódások, a helyzeten így biztosan sokat javítanak majd az igazságszolgáltatással kapcsolatos új törvények, amelyekre – mint a példa is mutatja – igencsak szükség volt – hangsúlyozta.

Az ügyelhúzódások arányát tekintve egyébként Magyarország most valahol a középmezőnyben van, a cél azonban az, hogy minden eljárás két év alatt fejeződjék be – tette hozzá az államtitkár. A gyorsítás már csak azért is fontos, mert az elhúzódó ügyek miatt eddig már negyedmilliárd forint kártérítést kellett fizetnünk - hívta fel a figyelmet a szakpolitikus.

A bírák nyugdíjazása ügyében mintegy 150 kérelem érkezett Magyarországról a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, amely azt vizsgálja, volt-e lehetősége megfelelő jogorvoslatra a kérelmezőnek. Répássy Róbert szerint azonban most, hogy már rendeződni látszik a kérdés, sőt kártérítéseket is fizet az állam, a kérdés okafogyottá válhat.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy januárban magán-nyugdíjpénztári ügyben fontos, precedens értékű ítélet született Strasbourgban, amikor a bíróság kimondta: az, akinek megtakarításai az állami nyugdíjalapba kerültek, ugyanazt a szolgáltatást kapja majd az állami rendszerben, a tulajdonjoga pedig nem sérült.

2013-ban a legtöbb kérelem, több ezer, a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetése, átalakítása miatt érkezett Strasbourgban, itt valószínűleg szintén egy precedens értékű ítélet születik majd egy tipikus ügyben, és ha az ítélet elmarasztalás, az a többi ügyben egyezségkötésre kényszeríti majd az államot - mondta el Répássy Róbert az M1 reggeli műsorában.

Forrás: hirado.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART