2013.
június
27. 10:12

Több száz patika lehet az államé

Címkék:
gyógyszerész Az MSZP szerint a parlamentben szerdán elfogadott egészségügyi salátatörvény nyomán több száz patika lehet az államé. Erről Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő beszélt sajtótájékoztatón.

A szerdán elfogadott jogszabály szerint ha a gyógyszerészek nem élnek a lehetőséggel, akkor az államé lehet a patikatulajdon elővásárlási joga. A kormány azt is előírta, hogy a már meglévő gyógyszertárakban a gyógyszerészi tulajdonhányadnak 2014. január 1-jéig meg kell haladnia a 25 százalékot, 2017. január 1-jéig pedig az 50 százalékot.

A szocialista képviselő elmondta: korábban is kétségbe vonták, hogy a patikusok egyöntetű akarata lenne a többségi tulajdon megszerzése a gyógyszertárakban, ezért nem értettek egyet azzal, hogy ezt kötelezővé tegyék.

Időközben világossá vált, hogy a patikusok egy részének esze ágában sincs megvásárolni gyógyszertáruk tulajdonjogát, mivel az nem biztosít hasznot. Ezt látta be a kormány is, amikor úgy döntött: ahol a patikusok nem élnek elővásárlási jogukkal, ott az állam lesz a tulajdonos - folytatta.

Tukacs István szerint ez a megoldás nemcsak az iskolák és a kórházak államosítását idézi, hanem a dohányboltpályázatok ügyét is. Szerinte ugyanis előállhat az a helyzet, hogy az állam előbb megszerzi a patikák tulajdonjogát, majd a jó pénzt hozó gyógyszertárakat továbbadja fideszes kapcsolatokkal rendelkező üzemeltetőknek.

Az MSZP-s politikus azt mondta: az államosítás helyett segíteni kellett volna azokat a patikusokat, akik meg akarják vásárolni a számukra munkát adó gyógyszertárat, és "békén kellett volna hagyni" azokat, akik elégedettek a jelenlegi működési feltételekkel.
Az MTI kérdésére azt mondta: a csaknem háromezer patikából 600 olyan, amely önállóan nem vagy alig rentábilis.

Forrás: MTI
 

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART