2011.
július
02. 09:19

Több százezer ember kap majd segélyt nyugdíj helyett

LMP Az LMP felszólítja a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra nyugdíjelképzeléseit és arról indítson széles körű, érdemi társadalmi vitát.

Vágó Gábor a párt választmányi szóvivője azt mondta, hogy a nyugdíjkoncepcióról szerdán kiszivárgott és a sajtóban megjelent részletekből azt derül ki, hogy az ígéretekkel ellentétben nem járnak jobban, akik átléptek az állami rendszerbe, több százezer ember előrehozott nyugdíját segéllyé alakítják és nem készült el időre az egyéni számlák rendszere sem. Szavai szerint “a kormány úgy kezdett bele a rombolásba, hogy az építkezéshez még terve sincsen”. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezet alapján nem járnak jobban, akik a magán-nyugdíjpénztári rendszerből átléptek az államiba. Hozzátette, az irat szerint a kabinet úgy számol, hogy a munkáltatói járulék csak a rendszer fenntartására lesz elegendő. “Tehát a kormány (…) maga is elismeri, hogy hosszú távon sem a demográfiai problémákra, sem a foglalkoztatási válságra nem tud érdemi megoldást találni” – mondta Vágó Gábor.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy az alaptörvény módosításakor elhangzott, csak a rendvédelmi dolgozókra vonatkozik az a rész, amely szerint az előrehozott nyugdíjból “segély” lesz. Értelmezése szerint a kiszivárgott tervezetből viszont “feketén-fehéren” kiderül, hogy több százezer ember kap majd segélyt az előrehozott nyugdíj helyett. Vágó Gábor arra is kitért, hogy a “nyugdíjeinstandkor” a kormányzat ígéretet tett rá, már májusban kész lesz az egyéni számlák rendszere. A politikus viszont kijelentette, most az látszik, hogy csak júniusban kezdtek el egyáltalán azon gondolkozni, hogyan épüljön fel a rendszer és jelenleg még “fogalmuk sincs”, hogyan kellene végrehajtani az átalakítást.

Forrás: 168 óra

Vissza
2011.
június
30. 17:08

LMP: a kormánynak fogalma sincs, hogy alakítsa át a nyugdíjrendszert

LMP: a kormánynak fogalma sincs, hogy alakítsa át a nyugdíjrendszert Vágó Gábor szerint a tervezet alapján nem járnak jobban, akik a magán-nyugdíjpénztári rendszerből átléptek az államiba. A kabinet úgy számol, hogy a munkáltatói járulék csak a rendszer fenntartására lesz elegendő, tehát a kormány maga is elismeri, hogy sem a demográfiai problémákra, sem a foglalkoztatási válságra nem tud érdemi megoldást találni.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART