2011.
július
13. 20:30

Több vallási közösséget sokkolt az új egyházi törvény

Címkék:
metodista temlom látványterve A kedd hajnalban elfogadott új egyházi törvény értelmében az Országgyűlés egyelőre 14 felekezetet ismert el egyházként. Sem az iszlám, sem a metodista felekezetet nincs a 14 között, de a jogszabály nem zárja ki, hogy a lista bővüljön, egyedi elbírálás alapján.

Csernák István, a mintegy kétezer tagot számláló Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense az MTI-nek azt mondta: "sokkolta" őket, amikor megtudták, nincsenek az elismert felekezetek között, ugyanakkor az új jogszabályt "fontosnak és szükségesnek ítélik", mert "kiszűri a bizniszegyházakat".

Beszámolt arról, hogy szerdán tárgyalt Szászfalvi László államtitkárával, aki támogatásáról biztosította egyházi bejegyzésüket. Ennek megfelelően a lehető leghamarabb benyújtják irataikat elismert egyházzá nyilvánításukhoz.

Csernák István kiemelte: tudják, hogy a törvény "nem ellenük szól", ezért sértődöttséget sem éreznek amiatt, hogy első körben kihagyták őket az egyházak közül.

Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke az MTI-nek azt mondta: "megdöbbentek" arra a hírre, miszerint nem szerepelnek az elismert egyházak között, de tudomásul vették a döntést. A kormányzat képviselőivel tárgyalva azonban "megnyugtatták" őket, hogy megfelelnek a törvény által támasztott kritériumoknak - közölte.

Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy "még az idén biztosan be kell kerülniük" az elismert egyházak közé.

Balogh Zsolt, a Magyarországi Karma - Kagyüpa Buddhista Közösség ügyvezetője értetlenségének adott hangot, hogy az utolsó pillanatban több ponton megváltoztatták a törvénykoncepció szövegét. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy most nem kerültek be az elismert egyházak közé, minden feltételnek eleget tesznek, ezért mihamarabb szeretnék beadni a bejegyzéshez szükséges iratokat.

Forrás: Hír 24

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART