2013.
január
13. 17:59

"Tombol" az idősturizmus

Címkék:
gyógyfürdőzés Egyre több idősotthon alapoz az idősturizmusra. A Célpont a külföldi sajtó cikkeinek járt utána, melyek szerint német nyugdíjasok lepik el a magyar intézményeket. Becslések szerint körülbelül tízezer német nyugdíjas él Közép-Európában, a legtöbben, közel hétezren Magyarországon.

Az egyik négycsillagos balatonszárszói hotel néhány hónapja még szállóvendégeket fogadott. Ma már csak német ajkú nyugdíjasokat várnak. A Hír TV Célpont című műsora rejtett kamerával jutott be, a műsor munkatársa hozzátartozónak adta ki magát, és németül beszélő nagymamájának keresett helyet. Mint megtudta, az ellátás ára 1500-tól 2100 euróig terjed a csoportbesorolástól függően. Az is kiderült, a magyar nyelvtudás hiánya sem gond, hisz a vendégek zöme német ajkú.

A Kiskunsági Homokhátságon is szívesen látják a külföldi nyugdíjasokat. Egyik lakójuk bankár volt Ausztriában. A budapesti otthonokat a fővárosi gyógyfürdők teszik vonzóvá. Mint azt a Napfény Otthon Alapítvány igazgatója közölte, körülbelül ötödéért, hatodáért látják el az idősöket, mint Németországban – ez az összeg 500 euró (azaz 150 ezer forint havonta), a kinti 3000 euróval szemben.

Németországban kevés az ápoló, egy felmérés szerint az ottani otthonokban tizenhárom perc jut egy gondozottra. Az egyik német férfi több törődésre vágyott, agyvérzése után Budapestre jött kezeltetni magát. Nem érdekelte, hogy egyes német szervezetek kampányt indítottak a közép-európai idősotthonok ellen, azt állítva, hogy az idegen környezet árt az időseknek. Karl Heinz Hofmann szerint ez nagyon buta megközelítés, ráadásul a magyar szakápolók nagyon jól képzettek, segítőkészek. A férfi állítása szerint olyan szolgáltatást kínálnak, amit ő Németországban soha nem kapna meg.

A magyarországi idősotthonok szolgáltatására valószínűleg a jövőben is lesz kereslet, Németországban ugyanis generációs szerződés írja elő a fiataloknak, hogy gondoskodniuk kell öreg hozzátartozóikról.

Forrás: HírTv

A teljes cikk videókkal itt található!

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART