2013.
február
03. 11:40

Tovább csökkentené a rezsit Lázár János

Címkék:
Lázár János A megélhetési költségek csökkentésének egyik fontos lépése volt a gáz és az áram árának mérséklése, azonban további intézkedésekre van szükség - jelentette ki Lázár János.

2014 nyarára az áram és a gáz árának legalább 30 százalékkal kell csökkennie - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Csongrád megyei település faluházában rendezett fórumon mintegy százötven fős hallgatóság előtt.

A kormány jelenleg azon dolgozik, hogy 2013. június 1-jével a víz- és csatornadíj, továbbá a szemétszállítás költsége minimum 10 százalékkal mérséklődjön - közölte az Algyőt is magában foglaló, hódmezővásárhelyi központú Csongrád megyei 4-es körzet fideszes választókerületi elnöki posztját is betöltő politikus.
Az országgyűlési képviselő kifejtette, 2010-ben emberek milliói megkérdőjelezhetetlenül arra szavaztak, hogy a rendszerváltás időszakát le kell zárni, valami újra van szükség.

A keretek meghatározása mára lezárult, a megtett lépések meghozzák a gyümölcsüket. Mindez azonban nem sokat ér, ha a társadalmi depressziót, az elszegényedést a kormányzat nem tudja visszafordítani - hangsúlyozta Lázár János.

A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy a nyugdíjak és keresetek vásárlóereje növekedjen - tudatta az államtitkár.
A politikus szerint ma Magyarországon az az igazi nagy társadalmi kérdés, ki fizesse vissza az állam által korábban fölvett és fölélt pénzt, az adósságot. Az EU és az IMF azt mondja, mindenki fizessen, a legszegényebb munkás és nyugdíjas is. A magyar társadalom nem terhelhető tovább - jelentette ki az államtitkár.

A kormánynak világosan el kellett döntenie, kinek az oldalán áll, az itt élő embereknek próbál segíteni, vagy a könnyebb utat választva jóban van a pénzintézetekkel, kereskedőházakkal, az áram- és gázszolgáltatókkal - mondta Lázár János.
Hozzátette: két választás között "természetes a rebellió", a voksolást megelőzően azonban "érdemes lehiggadni egy fél órára", és "a családi asztal mellett végiggondolni", hogy ki áll az emberek oldalán.

Forrás: MTI

Vissza
2013.
január
04. 18:13

A rezsicsökkentés a februárban érkező számlán érződik majd

A rezsicsökkentés a februárban érkező számlán érződik majd A 2013. január elsejével végrehajtott lakossági rezsiköltség-csökkentés hatása először a januári fogyasztásról kiállított, februárban kibocsátott számlán érződik majd - mondta el Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART