2011.
november
23. 10:28

Továbbra is fogy a népesség

Címkék:
szakszervezet Az év első kilenc hónapjában 3,8 százalékkal kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is valamivel alacsonyabb volt, mint az előző esztendő azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előzetes adatok szerint 2011 első kilenc hónapjában 65 ezer 539 gyermek született, 3,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 95 ezer 657 volt, ez 0,8 százalékos csökkenést jelent a 2010. január-szeptemberi időszakhoz képest.

Az adatok szerint a természetes fogyás 30 ezer 118 fő volt, 1799-cel több az egy évvel korábbinál, így a 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 964 ezer volt az időszak végén.

Az év első kilenc hónapjában 29 ezer 519 házasságkötést regisztráltak, ez a szám 365-tel, azaz 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi adattól.

Ezer lakosra csaknem 9 élve születés és mintegy 13 halálozás jutott, ezek az adatok 0,3, illetve 0,1 ezrelékponttal alacsonyabbak az egy évvel korábbinál – olvasható a KSH közleményében.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART