2012.
június
28. 16:05

Tranzakciós adó - a nyugdíjasokat és a családokat megkímélnék

Címkék:
parlament Jelentősen módosítaná a tranzakciós illetéket és a biztosítási adót a költségvetési bizottság. Előbbinél hatezer forintos felső korlát lenne, a jegybank és a kincstári kör mentessége viszont megszűnne: korlát nélkül egy ezrelék lenne a teher. Ez 100-100 milliárdos plusz bevételt hozna, ami növekedésösztönzésre menne. Mindezzel kapcsolatosan sok még a homályos pont. A másik javaslattal a KGFB utáni 30 százalékos biztosítási adót törölnék el, a baleseti adó maradna.

Fizetési műveletenként hatezer forintban maximálná a tranzakciós illetéket az Országgyűlés költségvetési bizottságának javaslata, amely az illeték személyi hatályát - meghatározott kivételektől eltekintve - kiterjesztené a kincstári körben végzett fizetési műveletekre, továbbá részben bevonná az illetékfizetési körbe a Magyar Nemzeti Bankot is.

Az Országgyűlés honlapján olvasható módosító javaslat kiemeli az illetékfizetési körből a készpénzbefizetést, ugyanakkor kiterjeszteni javasolja a törvény tárgyi hatályát a jegybanki - legalább egynapos, legfeljebb kéthetes - betételhelyezésekre.

A javaslat szerint amennyiben az illeték alanya a Magyar Nemzeti Bank vagy a kincstár, az illeték mértéke - illetékfizetési korlát nélkül - az illetékalap egy ezreléke. Speciális szabály biztosítja, hogy az egynapos jegybanki betét elhelyezésére irányuló lekötési művelet esetében az illeték mértéke 0,01 százalék - áll a javaslat indoklásában. Az MNB még nem nyilatkozott a javaslatról. Kérdés, milyen nagyságrendű terhet jelentene ez a tavaly 13,6 milliárdos nyereséggel záró jegybanknak. Kérdés az is, hogy a kincstárra kiterjesztett fizetési kötelezettséggel összességében hogyan járna az államháztartás.

A bankközi műveleteket teljes körűen mentesítené a javaslat az illetékfizetési kötelezettség alól, ahogy az értékpapír-piaci műveleteket is. A bankközi műveleteknél a javaslat kiemeli a törvény hatálya alól a pénzforgalmi szolgáltató által más belföldi illetve külföldi pénzforgalmi szolgáltató, pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, befektetési alapkezelő, befektetési alap részére vezetett fizetési számla terhére megvalósított fizetési műveleteket.

Az értékpapír-piaci műveletek mentesítése érdekében a módosító indítvány pontosítja, hogy az ügyfélszámlán vagy az értékpapírszámlával kapcsolatban egyéb számlán végrehajtott fizetési művelet nem keletkeztet pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettséget. Biztosítja továbbá, hogy abban az esetben se keletkezzen illetékfizetési kötelezettség, ha a pénzforgalmi szolgáltató a befektetési szolgáltatást nem maga, hanem kapcsolt vállalkozása útján végzi. Kiemeli a javaslat az illetékfizetési körből a csoportfinanszírozás keretében megvalósuló fizetési műveleteket, ha azt ugyanazon pénzforgalmi szolgáltató bonyolítja le, továbbá a rontott, hibás és egyéb technikai jellegű fizetési műveleteket. A módosító javaslat az egyértelmű jogalkalmazás érdekében meghatározza a befektetési vállalkozás, befektetési szolgáltatás és az ügyfélszámla fogalmát.

A Bankszövetség egyelőre nem kommentálta a hírt. Információink szerint a kormánnyal folyó tárgyalások lezártáig nem is nyilatkozik hivatalosan. Úgy tudjuk egyébként, hogy nem tudtak előre a bizottsági kezdeményezésről.

A hatezer forintos felső határ pozitív – mondta a Világgazdaság Online-nak a tranzakciós adóra vonatkozó módosító javaslatról egy névtelenséget kérő piaci szakértő. „Így nem viszik ki a pénzt külföldre a vállalatok” – tette hozzá.

Ugyanakkor kedvezőtlen fordulatnak nevezte, hogy a Magyar Nemzeti Bankra és a kincstári ügyletekre ez nem vonatkozna. „Itt is mindenképpen szükséges lenne felső határ” – hangsúlyozta.

A bizottsági javaslatról a benyújtás után nem sokkal a miniszter is nyilatkozott: Matolcsy György Rogán Antal lal, a Fidesz és Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével egyeztett "a kormánypártok által megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumairól".

A nemzetgazdasági miniszterezt követően kifejtette, hogy a foglalkoztatást segítő, 300 milliárd forintos program egyik lába, hogy kiterjesztik az MNB pénzügyi műveleteire a tranzakciós illetéket; ezzel 100 milliárd forintot biztosítanak a programhoz, és ugyanennyit tesznek hozzá a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kiterjesztett egyezrelékes pénzügyi tranzakciósilleték-bevételből.

További 100 milliárd forintot úgy biztosítana a tárca, hogy a jelenleg összesen 320 milliárd forintos költségvetési tartalékból 100 milliárd forintot "venne kölcsön" - jelezte Matolcsy György. A csomaggal szerinte a növekedés 2 százalék is lehet jövőre.

Mindez több kérdést is felvet: egyrészt homályos még, hogy így összességében mennyi lesz a tranzakciós adó. Eddig 283 milliárd forint szerepelt a tervekben, vajon ez 483 milliárdra nő? Mennyivel fogja vissza a bevételeket a hatezer forintos plafon, és ezt honnan pótolják a büdzsében? Vajon az államkincstár mint az adó alanya milyen forrásból fizeti a terhet? És az 1,6 százalékos növekedéssel tervezett büdzsét hogyan módosítja, ha hivatalosan is 2 százalékra emelik a növekedési várakozás?

A bizottság változtatna egy másik adón is: kivenné a biztosítási adó-törvényből a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjbevételre kivetni tervezett 30 százalékos biztosítási adót a parlament költségvetési bizottsága, viszont helyette megmaradna az ugyancsak 30 százalékos baleseti adó - a módosító javaslat a parlament honlapján jelent meg.

A bizottság azzal indokolja a módosítást, hogy a biztosítók kiépítették a baleseti adó informatikai rendszerét, amely jól funkcionál, és a változás több hátránnyal járna, mint amennyi előny a baleseti adó megszüntetése miatt várható.

Probléma lenne például a már beszedett, de visszajáró baleseti adóból, amelynek kapcsán jogviták keletkeznének. A módosító javaslat kiveszi a biztosítási adófizetési kötelezettség alól a viszontbiztosításokat, illetve a mezőgazdasági biztosításokat. Utóbbihoz az állam támogatást nyújt, és alapvető cél a mezőgazdasági biztosítások - az öngondoskodás - növelése.

A viszontbiztosítás pedig azért kerülne ki a biztosítási adó alól, mivel a viszontbiztosításba adott állomány után az adót egyszer már megfizette az eredeti biztosító.

Forrás: vg.hu

Vissza
2012.
június
27. 14:53

Erre számíthatunk jövőre - Készül a költségvetés

Erre számíthatunk jövőre - Készül a költségvetés A jövő évi költségvetés további támogatást ígér a devizahiteleseknek, a gyermeket nevelőknek, a kis- és közepes vállalkozásoknak, megőrzi a nyugdíjak reálértékét és érvényesíti a tehermegosztás elvét - hangsúlyozta Rogán Antal szerdán a parlamentben. A Fidesz frakcióvezetője további, a munkahelyeket megőrző intézkedéseket javasolt: a közterhek csökkentését a fiatalokat, a nyugdíj előtt állókat, a képzetleneket és a szülés után a munkába visszatérő nőket foglalkoztató cégeknél.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART