2013.
augusztus
27. 12:37

Tudatosabbak hitelfelvételnél a fogyasztók

Címkék:
bank Az elmúlt években tudatosabbá váltak a fogyasztók a hitelek felvételekor az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) és a Cofidis augusztusi felmérése szerint.

Morvay György, az egyesület elnöke kedden sajtóbeszélgetésen ismertette: a válaszadók 61 százaléka mondta azt, hogy elolvasta az általános szerződési feltételeket az aláírás előtt. Ennek ellenére több mint 50 százalék találkozott olyan költségekkel, amelyekre nem számított. Ez azt mutatja, hogy a fogyasztók sok esetben nem értik meg a szerződés feltételeit - mondta Morvay György.

Az OFE elnöke szerint célszerű lenne egyszerűsített összefoglalót is adni a kölcsönöket felvevőknek.

Kifejezett előrelépésnek, a pénzügyi tudatosság javulásának tartja az egyesület elnöke, hogy a válaszadók hitelfelvételnél messze a legfontosabbnak a teljes hiteldíj-mutatót (THM) tartják. Korábban a törlesztőrészlet összege volt a leglényegesebb a fogyasztóknak, függetlenül attól, hogy a visszafizetés hány évig tart és összességben milyen költségei vannak.

A második helyen most is a havi törlesztőrészlet nagysága áll, a harmadik pedig a futamidő hossza - ismertette Morvay György.

A fogyasztók több mint fele most is azt várja el, hogy papíron, havonta kapjon számlakivonatot. A felmérés szerint azonban 72 százalék a papíralapú számlakivonatról hajlandó lenne lemondani, ha ezzel olcsóbbá tehetné a hitelt.

Az augusztus első felében végzett felmérés reprezentatív, 1200 18-59 év közötti fogyasztót kérdeztek meg. A felmérés online történt, így az a csoport kiesett, amelyik nem használja az internetet - ismertette a Morvay György.

Holló Bence, a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezetője a sajtóbeszélgetésen elmondta: a pénzintézet új üzleti modellt vezet be Magyarországon. A keddtől igényelhető Fapados Kölcsön állítása szerint jelenleg a legalacsonyabb THM-mel rendelkező szabad felhasználású, nem jelzálog alapú forinthitel a piacon, feltétele a teljesen online ügyintézés, illetve online kommunikáció.

A Cofidis 2005-ben induló magyar fióktelepének árbevétele tavaly 5,9 milliárd, tavalyelőtt 2,7 milliárd forint volt. A pénzintézet jelenleg 137 munkavállalóval dolgozik Magyarországon.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART