2009.
november
29. 16:38

Új módszerek a trükkös tolvajok ötlettárában

Címkék:
kapucsengő A Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén új „mesékkel” próbálkoznak mostanában a trükkös tolvajok. A célpontok szinte kivétel nélkül az idős emberek. Elsősorban nekik szól ez a figyelemfelhívás.

A közelmúltban Nagykanizsa főutcáján szólított le egy 89 éves bácsit egy középkorú férfi, aki arról győzte meg kiszemelt áldozatát, hogy ő a Posta alkalmazottja és aznap egy csomagot szeretett volna átadni neki, de senki nem tartózkodott otthon. Kis idő elteltével a sértett lakása előtt találkoztak, ahova be is hívta az álpostást, aki 120.000 forintot kért, lehetőleg kis címletekben.


Több állampolgári bejelentés is érkezett, miszerint telefonon keresztül nagypapákat, nagymamákat hív fel egy fiatal hang, aki az unokájukként mutatkozik be, majd pénzt kér a nagyszülőktől. Eddig szerencsére ezzel a módszerrel nem sikerült becsapni egy kiszemelt áldozatot sem, így pénzátadásra nem került sor.


Több esetben előfordult az is, hogy személyesen jelentek meg trükkös tolvajok a nagyszülőknél és az unokájuk ismerősének adták ki magukat. Arra hivatkoznak, hogy az unokával megbeszélték, hogy valamilyen tárgyat (legtöbbször számítógépet, vagy autóalkatrészt) a nagyszülők átvesznek tőlük, az árát kifizetik. A tartozást majd az unoka rendezi a nagyszülővel. A történet alátámasztására telefonbeszélgetést kezdeményeznek, mely színjáték során eljátsszák, hogy a telefonvonal másik végén az unoka épp megerősíti a történetet. A pénz átadása után valamilyen értéktelen tárgyat hátrahagyva - de legtöbbször bármiféle tárgy átadása nélkül - a pénzzel távoznak.


A történetek közös jellemzője, hogy az elkövetők nem találomra szemelik ki áldozatukat, hanem tudatosan rákészülnek cselekményükre. Az álpostás megfigyeli a kiszemelt áldozat szokásait, egy darabig el is kíséri és ott szólítja le, nem a lakása közelében. Így valósnak tűnhet, hogy azért tudja az áldozat címét, mert valóban járt már ott hivatalból.
Az unokákra hivatkozó elkövetők általában telefonkönyvből tudják meg a kiszemeltek számát, majd utánajárnak annak is, hogy mi az unoka keresztneve és minél több információt próbálnak beszerezni róla, hogy még hitelesebbek legyenek.


Az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadják meg a Nagykanizsai Rendőrkapitányság tanácsait:


- Az első és legfontosabb szempont, hogy soha ne engedjen be idegent a lakásába!

- Ismerje meg a Posta ügyintézési rendjét, hogy ne csaphassák be a trükkös tolvajok!

- Mindig győződjön meg arról, hogy kinek és miért ad ki pénzt! Ha családtagjára hivatkozva kér pénzt egy idegen, hívja fel Ön a családtagot, hogy megbizonyosodjon róla, valóban megegyeztek-e a pénzátadásról!

- Fordítson figyelmet a lakókörnyezetében bámészkodó idegenekre! Ha ilyen személy az Ön környezetében lakókról érdeklődik, adjon kitérő választ! Nagy segítség a Rendőrség számára, ha minél jobb személyleírást tud adni az idegenről és megjegyzi gépkocsijának rendszámát.

- Minden gyanús körülmény esetén értesítse a Rendőrséget, hiszen közös érdekünk, hogy ne váljon senki áldozattá!


Forrás: Nagykanizsai Rendőrkapitányság
 

Vissza
2009.
november
06. 10:53

Azt mondták: villanyórát jöttek cserélni

 Azt mondták: villanyórát jöttek cserélni Egy szekszárdi lakásba csengetett be két trükkös rabló egy idős hölgyhöz azzal az indokkal, hogy az E-ON munkatársai és villanyórát jöttek leellenőrizni és kicseréli.
Tovább
2009.
november
07. 10:02

Az ablakot vitték el a behajtók az idős házaspártól

Az ablakot vitték el a behajtók az idős házaspártól Konyhaablakot vittek magukkal az egyik hiteltartozás miatt eladósodott családtól a behajtók, a nyugdíjas korú házaspár azóta fóliával védi magát a hidegtől.
Tovább
2009.
november
13. 20:25

Elfogták az idősek kirablóit

Elfogták az idősek kirablóit A rendőrség elfogta annak a bűnözői csoportnak a tagjait, amely az elmúlt időszakban idősek sérelmére erőszakos bűncselekményeket követett el. A kilenc gyanúsított közül öten korábbi előzetes letartóztatásuk megszűnése után hajtották végre a rablásokat.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART