2013.
szeptember
18. 21:47

Újabb nyugdíjreform Franciaországban

Címkék:
Párizs A francia kormány szerdai ülésén elfogadta az elmúlt húsz év ötödik nyugdíjreformjának tervezetét, amelynek értelmében a teljes összegű nyugdíj jogosultságához a járulékfizetés időtartama 2035-ig fokozatosan 43 évre növekszik.

A szocialista javaslatot október 7-én kezdi megvitatni a parlament. A legjelentősebb francia szakszervezet, a CGT szerdán azt javasolta a többi szakszervezetnek, hogy a nemzetgyűlési vita idejére, az október 7-11. közötti hétre szervezzenek sztrájkokat és tömegtüntetéseket a reform ellen.

A nyugdíjkorhatárt három évvel ezelőtt Nicolas Sarkozy előző, konzervatív államfő emelte fel a korábbi 60-ról 62 évre, amely ellen az azóta kormányra került szocialisták támogatásával a szakszervezetek milliós tüntetéseken tiltakoztak. Utóda, Francois Hollande kizárta a nyugdíjkorhatár újabb emelését, mert az szerinte "büntetné azokat, akik fiatalon kezdtek el dolgozni". A reform célja azonban nem változott: az újraelosztáson alapuló és jelentős deficittel küszködő nyugdíjrendszer finanszírozhatóságának biztosítása. Becslések szerint a hiány 2020-ig elérheti a 20 milliárd eurót (5966 milliárd forintot).

A francia nyugdíjrendszer európai összehasonlításban nem annyira nagyvonalú. Bár a nyugdíjkorhatár alacsonyabb, mint máshol - 62 év -, a teljes összegű nyugdíjhoz legalább 41,5 év munkaviszonnyal kell rendelkezni. Azaz bárki elmehet 62 évesen nyugdíjba, de ha nem fizetett elég ideig járulékot, a nyugdíjának csak töredékét kapja kézhez. Ennek az időtartamnak a növelését tervezi a kormány 43 évre.

A javaslat a munkáltatói járulékok 4,4 milliárd eurós növelését is előírja. Ehhez jövőre 0,15, azt követően pedig 2017-ig 0,05 százalékkal kell a munkáltatóknak több nyugdíjjárulékot fizetniük.

Annak ellenére, hogy a franciák 70-80 százaléka nem ért egyet a kormány terveivel, a reform bejelentése egyelőre nem váltott ki akkora társadalmi tiltakozást, mint 2010-ben Sarkozy reformja. Az első, szeptember 10-én rendezett szakszervezeti megmozduláson a rendőrség szerint országszerte 155 ezren, a CGT szerint 370 ezren vettek részt. Ez pedig a milliós tüntetésekhez szokott Franciaországban nagyon alacsonynak számít. Ugyanakkor Francois Hollande másfél évvel ezelőtti elnökké választása óta ez volt az első jelentősebb szociális jellegű tiltakozó megmozdulás.

A jobboldali ellenzék azért támadja a tervezetet, mert az a képviselők szerint nem elég bátor a deficitcsökkentés terén. A konzervatív tábor a nyugdíjkorhatár további emelését sürgeti, a jelenlegi nyugdíjak megadóztatását nem támogatná, de a jövőbeni nyugdíjasok hozzájárulását az egyensúly megteremtéséhez elfogadhatónak ítéli meg.

Forrás: MTI

Vissza
2013.
június
14. 23:49

Franciaország újabb nyugdíjreformot indít

Franciaország újabb nyugdíjreformot indít Franciaország - részben Brüsszel nyomására - pénteken megindította az elmúlt tíz év harmadik nyugdíjreformját, aminek hiányában az újraelosztó (felosztó-kirovó) rendszer 2020-ra elérheti a 20 milliárd eurós hiányt.
Tovább
2010.
október
12. 13:52

Franciaország: negyedszer is sztrájk a nyugdíjreform ellen

Franciaország: negyedszer is sztrájk a nyugdíjreform ellen Egy hónapon belül negyedik alkalommal tartanak kedden országos sztrájknapot Franciaországban a kormány nyugdíjreform-tervezete ellen: reggel óta fennakadások vannak a vasúti, a légi és a városi tömegközeledésben, s ezúttal a gimnazisták és az egyetemisták is csatlakoztak a megmozduláshoz. 244 városban tartanak utcai felvonulásokat, ahova ismét milliókat várnak a szervezők. Az előző tiltakozó napokon a szakszervezetek szerint 3 millióan, a rendőrség szerint 1 millióan vettek részt a tüntetéseken.
Tovább
2013.
március
31. 17:27

Franciaországban 62 év marad a nyugdíkorhatár

Franciaországban 62 év marad a nyugdíkorhatár A francia kormány meg akarja tartani a 62 éves nyugdíjkorhatárt, miközben megreformálja a nyugdíjrendszert. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök elmondta, hogy a reformterv részleteit ősszel már világosan lehet majd látni, de az biztos, hogy nem a korhatár emelésével próbálnak megtakarítást elérni.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART