2013.
május
31. 09:46

Világméretű szentségimádás lesz vasárnap

Címkék:
I. Ferenc pápa A Magyar Katolikus Egyház minden egyházmegyéje csatlakozik a világméretű vasárnapi szentségimádáshoz, amelyet úrnapjára hirdetett meg Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a római Szent Péter-bazilikában vezeti a szertartást, ezzel egy időben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában tart ugyanilyen szándékkal liturgiát - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense.

Emlékeztetett arra: a hit évének jegyében született kezdeményezést az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa jelentette be kedden, ennek megfelelően Rómában vasárnap délután öt és hat óra között tartják a szertartást, világszerte pedig minden székesegyházban és templomban ehhez igazítják az időpontot. Így a Cook-szigeteken, Rarotongán hajnali három órakor, az Egyesült Államokban, New Orleansban délelőtt tíz órakor, Hanoiban, Vietnam fővárosában éjszaka tizenegy órakor, Új-Zélandon pedig már hétfőn, hajnali három órakor tartják majd a szentségimádást - tette hozzá a sajtóreferens.
Tóth János Csaba megjegyezte: szentségimádáskor a hívek az oltáriszentségben, az átváltoztatott bor és kenyér színében jelen lévő Jézus Krisztus iránti tiszteletüket fejezik ki.

Utalt Ferenc pápa szavaira, aki "két szándékra kéri az egyetemes egyház imáját a szent óra alatt". Egyrészt azért, hogy Jézus Krisztus hűséges hirdetését az egyház "mint az irgalom hordozója adja tovább, növekedve a szeretetben, s így választ tudjon adni a fájdalomra és a szenvedésre, visszaadva az örömöt és a derűt". Másrészt a szenvedőkért, azaz "mindazokért, akik szerte a világon rabszolgaságban szenvednek; a háborúk, az emberkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem áldozataiért. A gyermekekért és nőkért, akik bármilyen erőszaktól szenvednek. (...) És mindazokért, akik egzisztenciális veszélyben vannak: a munkanélküliekért, idősekért, elvándorlókért, hajléktalanokért, foglyokért és minden, a társadalom peremére szorult emberért. Azért, hogy az Egyház imája és tevékeny közelsége vigasztalja őket, erősítse reményüket, és bátorítsa őket az emberi méltóság védelmében."

XVI. Benedek pápa a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából, 2012. október 11-i kezdettel hirdette meg a hit évét. Az új evangelizáció szellemében rendezett tematikus év a nyugalmazott pápa szándékának megfelelően a idén november 24-én fejeződik be. Magyarországon az egyházmegyék saját szervezésű programokkal kapcsolódtak a hit évéhez - tette hozzá a sajtóreferens.

Erdő Péter a XVI. Benedek pápa által Rómában összehívott püspöki szinóduson képviselte a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát és az egész Magyar Katolikus Egyházat, amikor részt vett a hit évének megnyitó szentmiséjén is a Szent Péter-bazilika előtti téren, tavaly október 11-én.

Forrás:MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART