2009.
november
14. 12:06

Villanyszámla, gázszámla - védendő fogyasztók

Címkék:
gáz A lakhatás megőrzése, illetve a hajléktalanná válás megelőzése érdekében a legnehezebb anyagi körülmények között élők speciális védelmet érdemelnek az energiaszolgáltatás (villamos áram, gáz) tekintetében is, az Európai Unió előírásai alapján. Ezen belül két kategóriát - a szociálisan rászoruló és a fogyatékossággal élő fogyasztók csoportját - különítenek el a jogszabályok.

Az alábbiakban idézünk a Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatójából, amely a minisztérium honlapján részletesen is olvasható.

I. Szociálisan rászoruló fogyasztónak azt a természetes személyt kell tekinteni, aki, vagy akinek a háztartásában élő személy:
a.időskorúak járadékában részesül,
b.aktív korúak ellátására jogosult,
c.lakásfenntartási támogatásban részesül,
d.ápolási díjban részesül,
e.rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
f.otthonteremtési támogatásban részesült (a támogatás megállapításától számított 3 éven keresztül), vagy
g.nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, aki saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermeket.
Igénybe vehető kedvezmények:


1. Fizetési kedvezmények (részletfizetés, fizetési haladék)
•a kedvezmény igénybevételének időtartama alatt elfogyasztott energia ellenértékét, a tartozás részösszegeit, illetve a tartozás halasztott összegét határidőben ki kell egyenlíteni
•12 naptári hónapon belül egy alkalommal kérhető
•részletfizetés: az igénylést megelőző 12 hónap átlagfogyasztásához igazodik (1 havi fogyasztás ellenértékét meg nem haladó tartozásnál 2 hónap, 3 havi alatt: 5 hónap, 3 havin túl 6 hónap)
•fizetési haladék: időtartama legfeljebb 30 nap
 

2. Előrefizető mérő
Olyan - a kártyás mobiltelefonok analógiájára működő - fogyasztásmérő, amely a fogyasztást csak az ellenérték előzetes megfizetése esetén teszi lehetővé, ezért nem lehetséges a hátralék felhalmozása (ezen felül tudatos és takarékos magatartásra ösztönöz). Jogosultsági feltételei:
•a fizetési kedvezmények biztosítása mellett a szolgáltatónak fel kell ajánlania az előre fizető mérő felszerelésének lehetőségét;
•amennyiben a védendő fogyasztó a fizetési kedvezmények ellenére sem rendezi a tartozását (vagy a megállapodásban foglaltakat nem tartja be), a további vételezést a szolgáltató ilyen mérő felszereléséhez kötheti;
•a védendő fogyasztót fizetési késedelem vagy nem fizetés esetén csak akkor lehet az energia-ellátásból kikapcsolni, ha - a fentiek szerinti felajánlás alapján - a speciális mérő felszerelésébe nem egyezik bele, illetve annak felszerelését, üzembe helyezését akadályozza vagy meghiúsítja ("kikapcsolási védelem");
•a szolgáltatásból már kikapcsolt - a szociálisan rászoruló fogyasztói státuszra jogosító ellátások valamelyikében részesülő - fogyasztó pedig a nyilvántartásba történő felvételével egyidejűleg kérheti az előre fizető mérő felszerelését.
A készülék beszerzési és felszerelési költségei a szolgáltatókat terhelik, továbbá ő köteles gondoskodni a mérők működtetésének (feltöltésének) az ügyfélszolgálatain és elektronikus úton történő biztosításáról.


A készülék felszerelésével egyidejűleg meg kell állapodni a fennálló hátralék törlesztéséről; az órák működtetését az önkormányzat segíteni köteles (azon személy részére, akinél ilyen készülék működik, a lakásfenntartási támogatást részben vagy egészben a készülék működtetését lehetővé tevő eszköz formájában kell nyújtani).


II. Fogyatékossággal élő fogyasztónak minősül az, aki
a.fogyatékossági támogatásban részesül,
b.vakok személyi járadékában részesül,
c.(vagy aki után szülője vagy eltartója) magasabb összegű családi pótlékban részesül.
Igénybe vehető kedvezmények:
•különleges bánásmód a méréssel, leolvasással, számlázással, díjfizetéssel kapcsolatban (pl. készpénzben történő számlakiegyenlítés a felhasználási helyen, az általánostól eltérő mérőhely-kialakítás, a számla értelmezéséhez nyújtott egyedi segítség stb.) - csak akkor, ha nincs a háztartásban fogyatékossággal élőnek nem minősülő személy
•szükségáramforrás (a tervezett üzemszünet idejére), illetve szünetmentes áramforrás (váratlan üzemzavar következményeinek megelőzése céljából)
A "kikapcsolási védelem" és - ennek következtében - az előrefizető mérő ezen fogyasztókat is megilleti, a szociálisan rászoruló fogyasztóknál részletezett feltételekkel.


III. Hogyan lehet igényelni a kedvezményeket?
Az igénylés alapvető feltétele, hogy a szolgáltató az érintett fogyasztót - kérelmére - nyilvántartásába felvegye. Ehhez az alábbi lépések szükségesek:
•a regisztrációhoz szükséges adatlap fogyasztóra vonatkozó részének kitöltése és aláírása;
•az adatlapot ki kell töltetni a védelemre jogosító ellátást megállapító igazgatási szervvel is (ez a határozatról leolvasható: jellemzően a települési önkormányzat jegyzője, illetve a Magyar Államkincstár);
•a kitöltött és aláírt adatlapot a kiállításától számított 30 napon belül be kell nyújtani a szolgáltató ügyfélszolgálatára, aki 8 napon belül köteles a regisztrációt megtenni.
A védettséggel járó jogokat csak egy felhasználási helyen lehet gyakorolni, a védendő státusz alapjául szolgáló ok fennállását pedig minden év március 31-ig ismételten igazolni kell (az ehhez szükséges adatlapot a szolgáltató megküldi az érintettnek). Aki mindkét jogosulti kategória (I-II. pont) feltételeinek megfelel, vegyesen is igénybe veheti a kedvezményeket.

További információ a www.szmm.gov.hu honlapon található.

 

Vissza
2009.
november
07. 10:02

Az ablakot vitték el a behajtók az idős házaspártól

Az ablakot vitték el a behajtók az idős házaspártól Konyhaablakot vittek magukkal az egyik hiteltartozás miatt eladósodott családtól a behajtók, a nyugdíjas korú házaspár azóta fóliával védi magát a hidegtől.
Tovább
2009.
november
07. 12:33

Demonstrációra készülnek a szociális szervezetek

Demonstrációra készülnek a szociális szervezetek Demonstrációval fenyegetőznek a szociális szervezetek képviselői, ha szerdáig nem tudnak megegyezni a kormánnyal a bentlakásos otthonokban élő idősek kiegészítő normatívájáról.
Tovább
2009.
november
12. 11:05

Nyugdíjas nyomor - megélni napi 1000 forintból

Nyugdíjas nyomor - megélni napi 1000 forintból Szeptember végén 260 227 darab 30 ezer forint alatti tételt tartott nyilván az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - vagyis ennyi nyugdíjas kénytelen megélni napi ezer forintból - derül ki a penzcentrum.hu összeállításából.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART